Az első harminc percben már kilenccel is vezettünk Szegeden, ahol a fordulás után változott ugyan a játék képe, ám a magabiztos győzelem egy percig sem forgott veszélyben.
Második tavaszi bajnokiját a PC Trade Szegedi NKE otthonában játszotta az NB I/B keleti csoportjában második helyen álló Eszterházy SC felnőtt csapata. Kiindulva a két együttes őszi találkozójából, kemény hatvan percre számíthattunk, amit ugyanakkor megfelelő hozzáállással, és kezdéssel megkönnyíthetett volna magának a vendég gárda.
A mieink az egy héttel korábbi összeállításnak megfelelő kerettel vágtak neki a szombat délutáni összecsapásnak, az ellen a házigazda ellen, amely a vendégekkel ellentétesen vereséggel nyitotta a tavaszt. Így vártuk a kezdést, no meg optimistán abban reménykedve, hogy egy erős kezdéssel sikerült megalapozni a találkozót.
Nos, annak ellenére, hogy a meccset kezdve, az első akcióból rögtön a házigazda szerzett vezetést, gyorsan fordult a kocka. Szecsődi Laura egymás után három találatot jegyzett, akit aztán követtek a társak is, így öt perc után már közte négynél tartottunk.
A jó startot követően sem álltak meg az egyetemisták, akik egyszer ugyan még mínusz háromig engedték ellenfelüket, innentől viszont rohamosan elkezdett nyílni az olló. Ahogyan Zsadányi Sándor tervezte, gyors, ellenálhatatlan kézilabdát játszottak a tanítványok, ráadásul elől elég kevés hibával.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szegedi oldalon gyakorlatilag semmilyen kapusteljesítmény nem volt. A komplett első játékrészben mindössze egyetlen védést láthattunk, azt is huszonnyolc minutum elteltével. Ezek tudatában egyáltalán nem csoda, hogy markáns előnyt harcolt ki magának az ESC, ami a szünetben közte hetet jelentett, de korábban négy alkalommal volt már kilences fór is.
Ami az első félidőben még hiányzott, nevezetesen a kétszámjegyű különbség, az gyakorlatilag két perc alatt összejött fordulás után. Juhász Renáta lerohanásgólja jelentette első alkalommal a plusz tízes előnyt (13-23), vagyis a pihenőt követően sem nagyon fedezhettünk fel változást a mérkőzésben.
Abban a megvilágításban sem, hogy ezen a napon sok esetben nagyon könnyen adtak kétperces kiállítást a játékvezetők. Ennek legfőbb szenvedője az épp az imént említett a Juhász Renáta volt, aki már az első felvonásban is összeszedett két könnyen befújt büntetést, majd hat perccel az újrakezdés után a harmadikat is. Itt jegyeznénk meg, utóbbi esetnél méterekkel a szabálytalanság mellől nézte végig a szituációt az egriek beállója, a piros lap azonban így is járt…
Ezen kívül is repkedtek a kiállítások, elég sokszor kellett emberhátrányban játszaniuk a vendégeknek. Mintha ez egy kicsit meg is zavarta volna a lányokat, a félidő közepére legalábbis eltűnt a korábban kieszközölt komoly előny, és egészen közte ötig zárkózott a SZNKE. Zsadányi Sándor időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, ám érezhetően ez már egy másik meccs volt.
Ennek ellenére ötnél közelebb nem engedte már ellenfelét az Eszterházy SC, és ugyan az első játékrészhez képest valóban sokkal másabban alakult a második félóra, a győzelem egy percig nem forgott veszélyben. Szegedi sikerével továbbra is tartja második helyét a hevesi alakulat, az alföldi diadalt pedig a csapat masszőrének, Fábián Gábornak ajánljuk, aki betegsége miatt, ezúttal nem tarthatott a csapattal.
Mestermérleg:
Zsadányi Sándor: – Azt gondolom, már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, amikoris sokkal nagyobb tempóval tudtunk kézilabdázni, mint ellenfelünk, és rengeteg könnyű gólt lőttünk. Fordulás után mi is többet hibáztunk, valamint a Szeged nyitott védekezésére nem mindig tudtunk jól reagálni, ettől függetlenül a vártnál sokkal simább győzelmet arattunk.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
NB I/B, kelet, 13. forduló
PC Trade Szegedi NKE – Eszterházy SC 28-35 (13-20)
Szeged, Városi stadion, zárt kapuk mögött.
V.: Barna V., Kovács B.
ESC: VAJK – Bernát D. 4, BRETTNER 7, Juhász R. 2, SZECSŐDI 9 (3), BATÓ 8 (2), Kiser. Cs.: Leiner – Solt, Alaxai 2, Jurmann, Dohány V., Papp D., BUZSÁKI 2, Tóth A. 1. Edző: Zsadányi Sándor.
Hétméteresek: 9/9. ill. 6/5.
Kiállítások (kétperces): 12 perc, ill. 14 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 1-5, 12. p.: 4-7, 18. p.: 6-13, 24. p.: 9-18, 36. p.: 14-23, 42. p.: 18-25, 48. p.: 23-29, 54. p.: 26-32.
A 13. forduló további eredményei:
Hajdúnánás SK – Pénzügyőr SE 21-18
GBB Zrt. Kecskeméti NKSE – Tempo KSE 31-32
Kispest NKK-Vajk – Oxxo Energy Orosházi NKC 24-27
Gödi SE – FTC U20 26-31
VS Dunakeszi – Vasas SC
Fenyves Balázs, 2021.02.20.