A ballagást is „túlélték”

Másodosztályú ifjúsági együttesünk a sok hiányzó ellenére is magabiztos győzelmet aratott az ENUSE vendégeként.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Ezen a hétvégén az ENUSE csapatával mérkőzhettünk meg a Szászbereki Sportcsarnokban. A ballagásos hétvége miatt, kilenc egészséges mezőnyjátékos és két kapus volt bevethető állapotban, az öt hiányzó nálunk kifejezetten soknak számít. A mérkőzés első tíz perce egri szempontból ideges, kapkodós támadójátékot, ellenben jó védekezést hozott. Sajnos elől ellenfelünk nyitott védekezésére nem reagáltunk megfelelően. Belül kevés labdanélküli mozgással és sok technikai hibával, míg a széleken rossz befejezésekkel kezdődött számunkra a találkozó. A nehezebb percekben Kalcsó Luca védései és a padról két, jól beszálló játékos, Kóczián Eszter és Bérczessy Sasa segített át bennünket, de Kiss Eszter is remekül játszott. A második játékrészben a védekezésünk azért valamelyest visszaesett, Mrkva Zitának viszont ennek ellenére sikerült bravúrokat bemutatnia a kapuban. Összességében tudunk ennél sokkal jobban is játszani, a technikai hibáink száma azt gondolom, magas, a játékunk sebessége pedig alacsonyabb volt a megszokottnál. Ennek ellenére a jó egyéni teljesítmények és főleg az első félidei védekezésünk miatt, nem kellett különösebben izgulnunk, végül sima győzelmet arattunk.

Kalcsó Luca, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Az elején nagyon jó védekezéssel és sok kihagyott helyzettel kezdtünk, ennek volt köszönhető, hogy a tízedik perc környékén még csak 1-1 volt az állás. Az ezt követő időkérés után nagyobb tempóra kapcsoltunk és sikerült gyorsítani a támadójátékunkon. A meccs nagy részében kiválóan működött a védekezésünk, ami sokat hozzátett a kapusok jó teljesítményéhez. Annak ellenére, hogy hiányos kerettel érkeztünk és az indításaink ma nem működtek tökéletesen, azért sokszor feltaláltuk magunkat. Fontos győzelem volt, büszke vagyok az egész csapatra.


 

Eredmény:

Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 19. forduló
ENUSE – Eszterházy SC 21-28 (7-14)
Egri gólszerzők: Kóczián Eszter 9, Kiss Eszter 6, Soltó Julianna 4, Bérczessy Sarolta 3, Kocsmár Orsolya, Szabó Kitti 2-2, Szabó Hortenzia, Losonczi Anna 1-1.

 

A 19. forduló további eredményei:

Szeghalmi NKC – Kézilabda Szeged SE 45-17
Rákosmenti KSK – Kazincbarcikai KSE 27-50

 

 

Fenyves Balázs, 2023.05.08.