Nagy csatában tudta legyőzni kiskunhalasi ellenfelét másodosztályú ifjúsági együttesünk.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Az a kiskunhalasi csapat látogatott a Leányka útra, amelyet idegenben egy végletekig kiélezett csatában, és egy egylabdás meccsen sikerült fölülmúlnunk. Akkor is úgy éreztem, és most is, hogy nem találtuk a pályán a saját tempónkat. Az első félidőben főleg ellenfelünk vezetett, de az első játékrész vége és a második eleje sikerült egri szempontból erősebben, ekkor vettük át a vezetést. A hajrára fordulva már ötgólos is volt az előnyünk, de ellenfelünk nem adta fel, így izgalmasra sikerült a végjáték. A kispadról úgy éreztem, hogy ezt a meccset ezúttal a belső posztokon nyertük meg, Barta Zsófi például középen ellenállhatatlanul játszott. Rajta kívül Viszokai Viki, Losonczi Anna és Tóth Szabina is fontos pillanatokban tudott sokat hozzátenni a játékunkhoz. Kiss Esztert okos zárásai és elsőosztályú védekezése, míg Kóczián Esztert remek támadótevékenysége miatt tudom kiemelni. Bár ez a meccs ezúttal nem az egri kapusokról szólt, Kalcsó Luca fontos pillanatokban mutatott be pár bravúrt, és ez nagyon jókor jött a csapat számára. Összességében játszottunk már sokkal jobban is a szezonban, de épp ez teszi a mostani sikert még értékesebbé.
Barta Zsófi, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Izgalmas mérkőzésnek ígérkezett a mai, mert az őszi fordulóban idegenben is csak egy góllal tudtunk győzni. A héten az edzéseken leginkább a védekezést gyakoroltuk, ami az egész mérkőzésen jól működött. A támadásainkban ezúttal leginkább a kettő-kettő elleni játékok mentek jobban, ezekből rendre megvoltak a gólhelyzeteink. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, mert mindenki hozzátette a tőle elvárhatót. Folytatjuk tovább a menetelést, hogy a végére minél jobb helyezést érjünk el a tabellán.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 18. forduló
Eszterházy SC – Kiskunhalasi UKSC 32-29 (17-15)
Egri gólszerzők: Viszokai Viktória 7, Soltó Julianna, Barta Zsófi 5-5, Kóczián Eszter, Tóth Szabina, Kocsmár Orsolya 4-4, Kiss Eszter, Bartók Réka, Losonczi Anna 1-1.
A 18. forduló további eredményei:
Hódmezővásárhelyi LKC – Rákosmenti KSK 35-26
Kézilabda Szeged SE – Borsod Sport Klub 22-34
FKSE-Algyő – ENUSE 35-21
Kazincbarcikai KSE – Szeghalmi NKC 24-41
Fenyves Balázs, 2023.04.17.