Az Eszterházy SC felnőtt női csapatának valamennyi (bajnoki, Magyar Kupa) hazai mérkőzésére a sajtó munkatársainak kötelező az előzetes akkreditáció. Az írott és elektronikus média képviselői, fotóriporterei, továbbá a rádió és televízió tudósítói (a továbbiakban együtt: média munkatársai) az Eszterházy SC felnőtt női csapatának hazai bajnoki és Magyar Kupa mérkőzéseiről kizárólag akkreditáció birtokában tudósíthatnak.
A média munkatársai akkreditációt az adott mérkőzést megelőző napon 16 óráig írásban igényelhetnek a fenyves.balazs@uni-eszterhazy.hu e-mail címen.
Az akkreditációra az említett időponton túl nincs lehetőség, sem elektronikusan, sem pedig a szóban forgó találkozót megelőzően a helyszínen. A határidőben akkreditált médiamunkatársak e-mail útján megerősítő igazolást kapnak az Eszterházy SC kommunikációs vezetőjétől, Fenyves Balázstól (tel.: +36-30-313-9993).
Az akkreditációval rendelkezők a Leányka úti Eszterházy-csarnok bejáratánál személyüket és képviselt médiumukat igazoló okmánnyal léphetnek be a létesítménybe. A fotóriporterek a létesítményben kijelölt helyen végezhetik munkájukat. Az újságírók a kijelölt sajtóhelyen dolgozhatnak.
Mérkőzés utáni interjúkra kizárólag az arra kijelölt helyen, az Eszterházy-csarnok klubhelyiségében adódik lehetőség, a találkozókat követő sajtótájékoztatók után.
A televíziós társaságok a sportrendezvényeken való részvételre és közvetítés sugárzására kizárólag az Eszterházy SC-vel előzetes megállapodás alapján jogosultak. A média munkatársai kötelesek a sportrendezvény látogatásával kapcsolatos szabályokat betartani!
Ezúton hívnánk fel továbbá a fotós akkreditációt igénylő médiamunkások figyelmét, hogy a mérkőzések idején kizárólag a klubunk által kiosztott mellényben fényképezhetnek. Ezen mellényt a létesítménybe történő belépéskor, az akkreditáció ellenőrzésénél vehetik át sajtóigazolványuk leadásának ellenében. Távozásuk idejében a mellényt a sajtószobánkban tudják visszaszolgáltatni, ezek után pedig természetesen a sajtóigazolványukat is visszakapják.
Fentiek ismeretében ezúton is kérjük a sajtó munkatársait, a különböző médiumok figyelmét klubunk sajtórendjének betartására!
Eszterházy SC
2022/2023