Az első félidőben nem igazán tudott felpörögni a sereghjtó ellen, így a várakozásoktól eltérően, csak az utolsó tíz percben döntötte el Csepellel szembeni bajnokiját az Eszterházy SC felnőtt csapata.
Egymás után második hazai mérkőzésén léphetett pályára szombat este az Eszterházy SC felnőtt alakulata, az NB I/B-s bajnokság alapszakaszának ugyanis első körös utolsó, valamint második körös első ütközetén is a Leányka út volt megadva helyszínként. Egy hete a Tempo KSE ellen az ismert nehézségek ellenére is sima győzelmet arattak a mieink, így a sereghajtó Csepel DSE-vel szemben sem lehetett más a célkitűzés.
Az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest mindenképp pozitívumot jelentett, hogy Szecsődi Laura, és Kiser Panna is játékra jelentkezett, ugyanakkor a bemelegítés előtt Pankotai Luca jelezte, nincs teljesen rendben a műtött térde. Ennek ellenére a társakkal kezdte el a találkozó felvezetését az említett játékos, sőt, a mérkőzés első tíz percében már két gólnál járt, igaz, mindkét alkalommal „csak” a kispadról beszállva, hétméterest végrehajtva.
A meccs eleje egyébiránt meglehetősen álmosan indult, finoman fogalmazva sem mondhattuk volna, hogy a szezon legmotiváltabb egri csapatát látjuk a pályán. Mindez az eredményben is megmutatkozott, hiszen eleve kilenc percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy először vezessen egynél többel a házigazda (5-3), néhány minutummal később ugyanakkor már újra iksznél jártunk.
A csendes startot a piros-kék szurkolók törték meg, akik a tizennegyedik percig még csak ismerkedtek a helyszínnel, majd onnantól kezdve már hangosan énekelve bíztatták kedvenceiket. Nem is várt túlzottan sokat ezt követően Zsadányi Sándor, kikérte első idejét, ám, mint az egy minutummal később kiderült, előre eltervezett módon történt a játékmegszakítás, lévén sorcsere jött.
Nem sokat változott a játék képe a folytatásban sem, az egyetemisták második sorukkal sem tudtak ritmust váltani, ráadásul továbbra is rendkívül sok technikai hibát és kimaradt ziccert láthattunk. 9-8-nál aztán már csepeli fórt jegyezhettünk fel, vagyis kezdett egyre kellemetlenebbé válni az összecsapás. Különösen, amikor már hárommal lógtak meg a fővárosiak. Ebben mellesleg komoly szerep jutott a gólszerzőkön kívül a vendégek hálóőrének, Kaffka Eszternek, aki nem egy esetben mutatott be óriási bravúrt.
Akárhogy is, az első félidőt nézve, a szünet előtti hajrában az előzetes tervektől eltérően nem egy komolyabb különbségért rohamozhattott az ESC, hanem azért, hogy ne hátrányban vonulhasson az öltözőbe. Nos, a játékrész utolsó percei úgy hozták, hogy hiába is zárkózott fel egyetlen találatra a házigazda, az egyenlítésért már egyszer sem támadhatott a szünetig, pláne, hogy az mínusz hármas állásnál következhetett.
Ezúttal csendben telt a holtidő a csarnokban, nem ment a zene a hangszórókból, aki pedig igazán hegyezte füleit, az még talán Zsadányi Sándor hangját is hallhatta az öltözőből. Merthogy zengtek a falak, és akkor még óvatosan fogalmazunk. Az edzői dorgálást követően gondolhattuk, hogy másabb folytatást látunk, ami a fordulás utáni első percekben már látszódott is.
A vezetés visszavételére azonban még mindig kellett várni, egészen pontosan a találkozó negyvenkettedik percéig, amikoris Pankotai Luca negyedik alkalommal talált be hétméteresből (16-15). A támadójáték tehát csak nagyon lassan akart jobbá válni, viszont a hátsó alakzat egyre jobban működött. Mindezt kiválóan jelzi az a tény, hogy a második félidő felénél járva, még mindig csak egy gólt kaptak az egriek.
Szépen lassan aztán, ahogyan az várható volt, kezdett kijönni a két együttes közti különbség. Mindez már az eredményben is látszott, hiszen, amikor Csomós Anna lerohanásból talált be, már 23-18-nál jártunk. Az utolsó tíz minutumon belül egyébként is több könnyű gólt szereztek az egyetemisták, megkönnyítve saját dolgukat, és a hajrát izgalommentessé téve ezáltal.
Összességében a látottak alapján nem nevezhető reálisnak a végeredmény, hiszen a találkozó jelentős részében sokkal közelebb volt egymáshoz a két csapat. A valóságban azonban tényleg van legalább ennyi a felek között, és az utolsó tíz percben ez már világosan megmutatkozott. Az Eszterházy SC így újabb győzelmet könyvelhetett el, ami nem volt szép ugyan, de ugyanannyit ér, mint a többi.
Mestermérleg:
Zsadányi Sándor: – Túlzás nélkül katasztrofálisra sikeredett az első félidőnk, ugyanis előzetesen elterveztük, hogy negyedóra után sort cserélünk, viszont egyik sorunk sem hozta azt a teljesítményt, amit elvártam. Maga a játék egyáltalán nem tetszett. Szerencsére a második játékrészben sikerült összekapni magunkat, amivel megszereztük a két pontot, az utolsó két bajnokinkra azonban össze kell szedni magunkat, mert ennél többet kell nyújtanunk.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
NB I/B, kelet, 10. forduló
Eszterházy SC – Csepel DSE 26-20 (11-14)
Eger, Eszterházy-csarnok, 100 néző.
V.: Babidorics B., Reszegi Cs.
ESC: Leiner – Bernát D., Tóth A. 1, Alaxai 1, Jurmann 3, Bató 1, Lengyel 3. Cs.: Nagy É. – Szecsődi 4, Pankotai 6 (4), Zákányi 3, Csomós A. 2 (1), Kiser 1, Romány 1. Edző: Zsadányi Sándor.
Hétméteresek: 5/5. ill. 5/3.
Kiállítások (kétperces): 4 perc, ill. 2 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-2, 12. p.: 5-4, 18. p.: 8-6, 24. p.: 8-11, 36. p.:15-15, 42. p.: 16-15, 48. p.: 17-16, 54. p.: 23-18.
A 10. forduló további eredményei:
Kispest NKK – Levendula Hotel Algyő 32-36
Oxxo Energy Orosházi NKC – Hajdúnánás SK 20-25
FTC U19 – Békéscsabai ENKSE 30-35
PC Trade Szegedi NKE – Tempo KSE 26-36
Fenyves Balázs, 2021.11.20.
(FOTO: Szepesi Áron)