Harminckilenc gólt szerzett harmadosztályú együttesünk legutóbbi hazai meccsén.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Negyedik fordulójához érkezett a bajnokság a serdülő harmadosztályú csapatunk számára, és ezúttal a TFSE gárdája látogatott hozzánk. Hogy mennyire brusztos volt a találkozó, jól jelzi, hogy belefért tizenhárom büntetődobás, és tizenhárom kétperces kiállítás a hatvan percbe. Részben emiatt igyekeztem megtalálni azokat a keményebb lányokat, akik jobban viselik a masszívabb odalépéseket, mert tényleg volt egy küzdősport beütése a találkozónak. Ettől függetlenül természetesen mindenki pályára lépett, és bár a védekezésünk ezúttal sem volt az igazi, a támadójátékunk kifejezetten bátor volt. Azt gondolom, ma jobban akartuk, és meg is érdemeltük a győzelmet. Nagy Zója tíz, Bérczessy Sasa nyolc gólt lőtt, mind a ketten nagyon hasznosan játszottak, de személy szerint nekem Kerepesi Kata második félidei játéka tetszett leginkább, rettentő okos, egyben fontos gólokat szerzett a balszélről.
Kerepesi Kata, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – A mai elég agresszív meccs volt, már-már birkóztunk a vámosgyörkiekkel. Bár sok volt nálunk is a kiállítás, belülről úgy éreztem, erre gyakran rá is játszott ellenfelünk. Szerencsére támadásban precízebbek és okosabbak voltunk. Persze voltak technikai hibáink, eladott labdáink és rontott lövéseink is, összességében mindenki odatette magát, noha ez a legtöbbünknek a második mérkőzése volt ezen a napon. Ettől függetlenül igyekszünk tanulni a hibáinkból, hiszen csak így lehetünk sikeresek.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, III. osztály, D-csoport, 4. forduló
Eszterházy SC – TFSE 39-36 (18-18)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 10, Bérczessy Sarolta 8, Kerepesi Kata 6, Nagy Kincső 5, Koncz Regina 4, Ágó Sára, Kréti Kornélia 2-2, Hargitai Gréta, Józsa Kiara 1-1.
A 4. forduló további eredményei:
Jászberényi TF DSE – Dabas KC VSE 19-46
Szerencs VSE – Lóci DSE 40-18
Váci NKSE II. – Gyöngyösi KK 28-32
Fenyves Balázs, 2022.10.11.