A 2022/2023-as évadon túl, kicsit amolyan hároméves értékelésről is szól felnőtt csapatunk távozó mesterével készített beszélgetésünk leirata.
– Második, harmadik, és ötödik hely. Amennyiben csak a számokat nézzük, romló a tendencia, viszont, aki a színfalak mögé lát, az pontosan tudja, hogy évről évre egyre keményebb mezőny, és több mérkőzés jelentett kihívást a másodosztályban. Mennyire születtek reális egri eredmények ebben a három szezonban?
– Hogyha tényleg a bajnokság erejét, illetve a saját lehetőségeinket, játékoskeretünket vizsgáljuk, akkor szerintem még akár azt sem túlzás kijelenteni, hogy az első két évet, de legfőképp a tavalyit még túl is teljesítettük azzal, hogy az utolsó meccsig versenyben voltunk a feljutásért, az idei év viszont inkább a realitásról szólt – összegzett lényegretörően az Eszterházy SC felnőtt csapatának nyáron távozó vezetőedzője, az ebben a pozícióban portálunknak utolsó értékelő interjúját adó Zsadányi Sándor. – Sajnos idén sok minden nehezítette a helyzetünket, és végül ezt az ötödik helyet tudtuk kihozni belőle. Nem mondanám azt, hogy alulteljesítettünk volna, inkább csak, hogy idén nem tudtunk magunkhoz képest kiugró eredményt elérni.
– Szándékosan három szezonról kérdezlek, hiszen nyáron távozol Egerből, így egy korszak most lezárul a klub és a saját életedben is. Mit jelentett számodra ez a három év?
– Rengeteget. Mindenképpen szeretném elmondani, hogy itt lettem igazi edző, ezalatt a három év alatt, úgyhogy ez nekem mindig emlékezetes fog maradni. Nyilván az eredmények, a sikerek, és a kudarcok is, mert nagyon sok mindenből tanultam, amit tudok majd magammal vinni az edzői karrieremben. Ezért is mondom azt, hogy akárhogy is alakul a további pályafutásom, mindig is az egyik legfontosabb állomása lesz Eger, és az Eszterházy SC.
– Amikor három évvel ezelőtt elfogadtad az Eszterházy SC ajánlatát, és kialakult benned egy elképzelés az előtted álló időszakra vonatkozóan, ahhoz képest nagyjából azt kaptad, amit vártál, vagy értek meglepetések?
– Teljesen pozitív volt minden, mert sok jót hallottam a klubról, ezért is választottam három éve az egri lehetőséget. Kívülről is látszott, hogy az NB I/B-s mezőnyben egy profibb klubnak számít, az a része viszont a kellemes meglepetések közé tartozott, hogy tényleg nyugalom kísérte ezt a három évet, és szakmai szempontból is kibontakozhattam. Saját magamat tudtam megvalósítani, mert tényleg soha senki egy rossz szót nem intézett felénk, vagy kérte számon a munkánkat, és ez kevés helyen működik így.
– Több fórumon is úgy fogalmaztál azután, hogy kiderült, elhagyod az ESC-t, hogy úgy érzed, „kimaxoltad” az egri történetet. Kifejtenéd, hogy pontosan mire gondoltál?
– Az eredményekre, vagy akár az elért helyezésekre semmiképp sem. Ebben a témában akkor éreztem volna így, hogyha sikerül ezalatt a három év alatt legalább egyszer visszajutni az NB I-be. A realitás nem ez lett volna, de az én mércémmel mérve, ez jelentett volna maximumot. Inkább úgy értettem a kifejezést, hogy a klubon belül a játékosoknak is új impulzusokra van szükségük, beleértve engem is. Nem éreztem már magamban azt a megfelelő motivációt, és azt az óriási hitet, hogy én még tudok ennél is többet hozzátenni ehhez a klubhoz. Hogyha még egy évet maradok, úgy éreztem volna, hogy feleslegesen hajszolom a feljutási reményeket, mert nem éreztem magamban, hogy tudnék még elég pluszt hozzátenni.
– Hogy egy kicsit az idei szezonról is beszéljünk, féltávnál még első hely, végül ötödik pozíció. Biztos, hogy nagyon sokat számított a csapat teljesítményének romlásában az extrém mértékű súlyos sérüléshullám, de biztosan voltak olyan okok is, amelyekről eddig nem beszéltél. Utolsó interjúról lévén szó, elárulod a további tényezőket?
– Szerintem mindenkit felemésztett a végére, főleg azokat, akik az elmúlt három évben végig benne voltak, hogy lelkileg és testileg teljesen elfogytunk ebben a feljutásért zajló harcban, vagy hajhászásban, az álmaink kergetésében. Talán ez lehet még benne, hogy a végére lelkileg is elfogytunk, mert tény, hogy sok sérültünk lett, de igazság szerint, ez a szezon befejezésére alakult így, és már hamarabb jelentkeztek a gondok.
– Mik voltak a szezon hibái, amit elkövettél, elkövettetek csapatszinten, amit most már máshogyan csinálnál, csinálnátok?
– Azért nehéz jelen pillanatban ez a kérdés, mert úgy érzem, hogy nem tudom megválaszolni. El kell még telnie időnek ahhoz, hogy teljesen át tudjam görgetni az agyamon a történteket, a miérteket, és akkor majd talán megvilágosodom.
– Mi volt a szezon fordulópontja?
– Véleményem szerint, a legnagyobb fordulópontot az jelentette, amikor az ikszedik vereség után lecsúsztunk az első két helyről. Onnan egyértelműen érezhető volt, hogy az a csapat, amelyik addig látható volt, az teljesen megtört, és nem sok esélyt lehetett adni, vagy látni, hogy onnan visszakapaszkodjunk. Ott megtörtünk lelkileg teljesen, és ez volt szerintem az igazi fordulópont, mert innen már nem is tudtunk előrébb jönni a táblázaton.
– Legnagyobb pozitívuma?
– A hazai Vasas-meccs. Ez számomra teljesen egyértelmű, hiszen ez már az előző kérdésre adott válaszom időszakában történt és ennek ellenére is végig vezetve, taktikailag nagyon élesen tudtuk magabiztosan legyőzni a későbbi bajnokot, amely gárdától egyébként ősszel sem kaptunk ki. Az a meccs mindenképpen a csúcspontot, a csúcsteljesítményt jelentette, szakmai, és lelki szempontból is. Ekkor utoljára tudtuk megmutatni, hogy milyen tartás van bennünk, ezért is fogok szépen emlékezni erre a találkozóra, hiszen ekkorra talán már senki nem várta tőlünk, hogy tudunk még ilyet.
– A sportban játékosok és edzők jönnek-mennek, és ez egyáltalán nem meglepő dolog, mégis foglalkoztat a gondolat, ezért muszáj vagyok megkérdezni. Amennyiben jövőre is te lennél az egri vezetőedző, akkor is ilyen szezont zárunk?
– Jogos a felvetés, és tudom, nem arra irányul, hogy már nem érdekelt minket a szezon vége, ami nyilvánvalóan nem így volt. Ezért is mondom azt, hogy biztosan ez is egy olyan lelki tényezőt jelentett, ami szerepet játszott benne, hogy a végére szétcsúsztunk. Ebben biztos vagyok, a saját, de a játékosok részéről is. Még, ha nem is tudatosan, de mindenkinek ott motoszkált a fejében, ráadásul volt is egy olyan időszakunk, amikor teljesen érezni lehetett mindenkin, hogy inkább a jövőjével van elfoglalva, mintsem a jelennel. Ez egy részről hiba, másfelől viszont, ahogyan te is fogalmaztál, a sportban a játékosok, edzők mozgása teljes mértékben velejárója ennek a történetnek, hiszen nyilvánvalóan mindenkit foglalkoztat a saját jövője.
– Tudom, hogy már összepakoltál, és a napokban el is költözöl Egerből, vagyis tényleg az itteni történeted legvégéhez érkeztünk. Megérett már benned a konklúzió, összességében milyen érzésekkel távozol?
– Gondolkoztam ezen már többször is, és az egyik nehéz pillanat az volt, amikor bepakoltam a táskáimba, és gyakorlatilag üresen maradt a lakás, ahol eddig három éven át laktam. Az, hogy igazán átgondoljam, és kiértékeljem, vagy visszaemlékezzem az egész egri időszakomra, akkor fog megtörténni, amikor beülök a kocsiba, és tényleg magam mögött hagyom a várost. Ettől egy picit tartok is, mert valószínűleg, amíg nem érem el a Szeghalom táblát, el fogok morzsolni néhány könnycseppet. Szerettem itt élni, szerettem a klubnál dolgozni, és őszintén mondom, hogy hiányozni fog minden. Több interjúban is kifejtettem már, de még így utoljára ismét megragadom a lehetőséget, hogy megköszönjem a klubnak, és minden itt dolgozónak ezeket az éveket, a közös munkát, emellett sok sikert szeretnék kívánni a játékosoknak, a stábtagoknak, a klubnál dolgozóknak, és úgy an blokk az egész egyesületnek. Köszönöm a lehetőséget, amit kaptam, hogy ennek a három évnek vezetőedzőként részese lehetettem, és ahogyan már szintén elmondtam, meghatározó részét zárom most le eddigi életemnek, amit soha nem fogok elfelejteni.
Fenyves Balázs, 2023.07.09.
(FOTO: Szepesi Áron)