A nehéz felkészülés ellenére is jó meccset sikerült játszania másodosztályú ifjúsági együttesünknek a hibátlan Szeghalom ellen.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Nagyon nehéz héten vagyok túl, családi okok miatt minimálisat tudtam a csapattal a listavezető, százszázalékos Szeghalom ellen készülni. Tudtuk, hogy ellenfelünk remek csapat, tudtuk, hogy jó felépítésű játékosok alkotják, dinamikusak és taktikailag nagyon össze vannak rakva. A csonka felkészülésünk tükrében azt kértem a csapattól, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt és, ha egy nagyon jó hozzáállással találkozom, én már elégedett leszek. Így történt. Bár ellenfelünk volt, hogy ellépett, mentünk utána, amíg bírtuk erővel, sőt, voltak kifejezetten ígéretes periódusaink. Viszokai Viki hét, Tóth Szabina és Barta Zsófi öt-öt gólt lőtt, ma talán együtt ők néztek ki a legjobban. Támadásban mindenképp, de Szabó Sára és Kocsmár Orsi is összesen hét találatot szállított a balszélről, ami mindenképpen jónak mondható. Azt hiszem, nem volt kilenc gól a csapatok között. A védekezéssel, főleg a jó felépítésű beállós kiiktatásával már jobban meggyűlt a bajunk, de a harminckét lőtt gól egy ennyire jó ellenféllel szemben mindenképpen előremutató. Egy jobb teljesítmény most ennyire elég, azonban szépen haladunk, lesz ez még sokkal jobb is. Köszönöm az egész csapatnak, ma is fantasztikusak voltak a lányok, ahogyan az egész ősszel.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 10. forduló
Eszterházy SC – Szeghalmi NKC 32-41 (15-20)
Egri gólszerzők: Viszokai Viktória 7, Barta Zsófi, Tóth Szabina 5-5, Szabó Hortenzia 4, Kocsmár Orsolya 3, Soltó Julianna, Kóczián Eszter, Lászlófi Szófia 2-2, Kiss Eszter, Kapusi Vivien 1-1.
A 10. forduló további eredményei:
Kiskunhalasi UKSC – Borsod Sport Klub 21-41
Kazincbarcikai KSE – Hódmezővásárhelyi LKC 31-20
FKSE-Algyő – Rákosmenti KSK 35-21
Kézilabda Szeged SE – Gödi SE 37-31
Fenyves Balázs, 2022.12.12.