Egy jó félidő a Fradi otthonában

Aztán kijött a tudás, és főleg létszámbeli különbség serdülőink legutóbbi mérkőzésén.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Csütörtökön a Fradi otthonába utaztunk, ahol az előző bajnoki forduló és ellenfelünk felkészülési eredményei alapján tudtuk, hogy nekünk nem ezt a mérkőzést kell megnyernünk. Ennek ellenére nem feltett kézzel érkeztünk. Jól sikerült a kezdés, hiszen 4-1-gyel indítottunk. Kóczián Eszter és Szabó Kitti vezérletével egy félidőn át tudtuk tartani a lépést a Ferencvárossal. A védekezésünkön sikerült javítanunk az előző fordulóhoz képest, a kapuban Kovács Adrienn és Várallyay Virág is nagyszerűen teljesített.

A második játékrészben kijött a két csapat közti különbség, ami annak is köszönhető, hogy ismét csak tíz mezőnyjátékost tudtam pályára küldeni, míg ellenfelünk a maximális létszámmal állt ki ellenünk. Így tehát a második játékrész már nem hozott izgalmakat, de végig küzdöttek a lányok. A tizenegy gólos vereség ellenére nem vagyunk csalódottak, sok pozitív eleme volt a mérkőzésnek.


 

Eredmény:

Leány serdülő II. osztály, kelet, 2. forduló
Ferencvárosi TC II. – Eszterházy SC 33-22 (17-14)
Egri gólszerzők: Kóczián Eszter 9, Szabó Kitti 4, Gmitra Petra, Nagy Zója, Lászlófi Szófia 2-2, Dröszler Kitti, Kapusi Vivien, Cseh Alexandra 1-1.

 

 

Fenyves Balázs, 2021.09.28.