Egyelőre előrébb tart az Algyő

Másodosztályú ifjúsági együttesünknek voltak jobb periódusai, de összességében nem volt esély a pontszerzésre.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Az eddig mindössze egy vereséggel álló Algyő csapatával játszottunk ezúttal Szegeden. Sajnos az első félidőben hiányzott a játékunkból az a fajta keménység, ami nélkülözhetetlen, hogy egy-egy ilyen találkozót megnyerhessünk. Főleg a kettes és egyes közötti félterületekről kaptunk bántóan sok találatot. Támadásban a játékaink nem mentek végig, a befejezésekbe sok hiba csúszott, így az első játékrészben nem voltunk tényezők. Szünet után sokat javultunk elöl és hátul is, sőt, volt itt egy 6-0-ás szakaszunk, amikor öt gólra megközelítettük az algyőieket. Kocsmár Orsi, Viszokai Viki, Barta Zsófi, Lászlófi Szofi, Losonczi Anna és Soltó Julcsi tizenegy percen keresztül gól nélkül tartotta ellenfelünket. Sajnos ekkor jött egy újabb egri kiállítás és egy jól időzített hazai kapuscsere, ami kifogta a szelet a vitorlánkból. Az igazat megvallva, megérdemelt a hazaiak sikere, jelenleg előrébb tartanak és jobban is játszottak. Ettől függetlenül a háromszor annyi egri kiállítást sokallom, a fele annyi büntetőt pedig keveslem. Soltó Julcsi és Kocsmár Orsi is viszonylag sok gólt lőtt, azonban most személy szerint csapatunk kapitányának, Kóczián Eszternek a játéka tetszett leginkább. Az elejétől kezdve nagyon bátran játszott és sok nehéz helyzetet megoldott.

Kóczián Eszter, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Mivel ismertük a két csapat közti különbséget, a lányokkal csak egy célunk volt, önfeledten játszani, és kihozni magunkból a legjobbat. Voltak periódusai a játéknak, amikor ez sikerült is, de a fizikai hátrányaink miatt ez nem volt elég a két pont elhozatalához. Összességében örülök, hogy sokan jól szálltak be a játékba és, hogy támadásban eredményesebbek tudtunk lenni, de a védekezés volt a mai meccs kulcsa, amin még dolgoznunk kell. Egyértelműen jó úton haladunk a céljaink elérése felé.


 

Eredmény:

Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 16. forduló
FKSE-Algyő – Eszterházy SC 40-30 (24-14)
Egri gólszerzők: Kóczián Eszter 8, Soltó Julianna 7, Kocsmár Orsolya 5, Bartók Réka, Losonczi Anna, Tóth Szabina 2-2, Viszokai Viktória, Kiss Eszter, Barta Zsófi, Lászlófi Szófia 1-1.

 

A 16. forduló további eredményei:

Hódmezővásárhelyi LKC – Borsod Sport Klub 38-34
Kazincbarcikai KSE – ENUSE 47-26
Kézilabda Szeged SE – Kiskunhalasi UKSC 18-17

 

 

Fenyves Balázs, 2023.03.27.