Eredményes U-forduló

Koszorús Levente U14-esei dupláztak, az U12-eseknél pedig jó meccseket játszottak klubunk legfiatalabb játékosai.


 

Koszorús Levente, az Eszterházy SC U14-es csapatának edzője: – Folytattuk tovább a menetelést, ismét kettőből kettő mérkőzést hoztunk. Az első találkozón az ózdi házigazda Lóczi csapatával nagyon megszenvedtünk. Álmosan kezdtük a mérkőzést, mind támadásban, mind védekezésben nem tudtuk hozni azt a szintet, amit képviselünk. Hat hétméteres, körülbelül ugyanennyi kapufa és ugyanennyi ajtó-ablak ziccer kimaradt, emellett technikai hiba is bőven akadt. Az ózdi csapat ezt kihasználva, belelkesedve tapadt ránk. Ez a lányokon is meglátszott, azonban a szünet után fokozatosan léptünk el az ellenfelünktől, és hoztuk végül a mérkőzést.

A második összecsapáson az egyik ,,mumusunkkal” játszottunk, mégpedig a Salgótarjáni Strandépítőkkel. Itt már egy picit összeszedettebbek voltunk, és kevesebbet is hibáztunk. Bár nem született nagyarányú győzelem, de mégis a mérkőzést végig kontroll alatt tartva, győztesen hagytuk el a pályát. A járványügyi helyzet miatt sajnos a tabellát ebben a korosztályban is törölték, így csak magunknak számolva büszkélkedhetünk a csoport virtuális első helyén, ami a továbbjutás szempontjából a felsőházat jelentette volna.

 

Eredmények:

Gyermekbajnokság, U14, I/A-csoport, 4. forduló
Lóci DSE – Eszterházy SC 15-20
Salgótarjáni Strandépítők – Eszterházy SC 25-27


 

Scheili Zsolt, az Eszterházy SC I. U12-es csapatának edzője: – Ezen a hétvégén félve vártuk a híreket, mert tartottunk tőle, hogy elmarad a forduló. Szerencsére lehetőség adódott a játékra, így a csapat nagy játékkedvvel érkezezett Miskolcra. A tizennégyes keretből csupán egy hiányzónk volt, így majdnem teljes létszámmal utaztunk. Sajnálatosan egy kislánynak hőemelkedése volt, így nem játszhatott (csupán megfázott, azóta jár iskolába). Az első mérkőzésen magabiztosan tartottuk magunknál a két bajnoki pontot. A támadásvezetések értékelésénél különösen annak örültem, hogy a csapatból hét játékosnak is sikerült gólt lőnie, és határozottan tetszetős megoldások is születtek. Bejátszások, a társ cselezés utáni helyzetbehozása. A védekezésünk is kezdett összeállni.

A második mérkőzés előtt félve készülődtek a lányok, mert az ellenfelünk első meccsén simán legyőzte az előző fordulóban minket felülmúló csapatot. Ennek ellenére határozottan álltak bele a küzdelembe, és fegyelmezett, feszes védekezéssel elbizonytalanították őket, majd 19-14-es meggyőző győzelmet arattak. Összességében nagyon boldog voltam, ez a játék határozottan fejlődést mutatott az előzőekhez képest. Bízom benne, hogy erőt, önbizalmat ad a csapatnak az elkövetkező időszakokra.

 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC IV. U12-es csapatának edzője: – Sok fontos hiányzóval utaztunk el Miskolcra, ahol a hazai és a salgótarjáni csapattal mérhettük össze a tudásunkat. A támadójátékkal inkább elégedett, a védekezéssel inkább elégedetlen voltam. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a vírushelyzet miatt egy aprócska fitneszteremben tartjuk az edzéseinket, ahol legfeljebb szivacskézilabdákat tudunk használni. Talán összesen kettő, vagy három termi edzést tudtunk tartani eddig az egész évadban. Ez nagyon megnehezíti a felkészülését. Ettől függetlenül, örülök annak, hogy viszonylag sok gólt sikerült szereznünk és, hogy a nehéz körülmények ellenére, nagyon élvezik a gyerekek az edzéseket és a mérkőzéseket. Szorgosnak kell maradnunk, az idő nekünk dolgozik.

 

Az Eszterházy SC II. csapatának edzője nem értékelte a mérkőzéseket, míg az Eszterházy SC III. fellépései elmaradtak.

 

Eredmények:

Gyermekbajnokság, U12, I-csoport, 3. forduló, Miskolc
Eszterházy SC II. – Miskolci VSC 6-19
Eszterházy SC IV. – Miskolci VSC 17-17
Eszterházy SC I. – Eszterházy SC II. 15-11
Salgótarjáni Strandépítők – Eszterházy SC IV. 19-14
Eszterházy SC I. – Eszterházy SC III. elmaradt
Salgótarjáni Strandépítők – Eszterházy SC III. elmaradt

 

 

Fenyves Balázs, 2020.11.18.