Fáradtan is győztes rangadó

A serdülő harmadosztályban harmadik Kazincbarcika ellen is győztesen hagyhatták el a pályát Harsányi Kálmán tanítványai.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Sok esetben nem volt ideális a napi terhelés, mivel az U19-es rangadó után fél órával következett egy U17-es találkozó. Azt a Kazincbarcikát fogadtuk, amely együttes jelenleg is harcol a bronzéremért. Egyértelmű volt, hogy azok a lányok, akik jelentősebb játékidőt töltöttek a pályán az U19-ben, mind fejben, mind fizikálisan nem lesznek túl frissek. Az első félidőt ugyan még ők játszották, de a másodikban már sort cseréltünk. A Sebők Fanni, Gyarmati Ágota, Nagy Kincső, Kun Lili, Lukács Lilla, Bérczessy Sarolta, Gesztiványi Luca alkotta sor kifejezetten jól szállt be. Sőt, a különbséget is jelentősen növelni tudta egy időben a csapatok között. Bár úgy terveztem, ezt a játékrészt végigjátsszák, egy ötperces egri gólcsendnek köszönhetően, ellenfelünk visszajött a mérkőzésbe. Így a végén kénytelen voltam visszarakni a korosztályban rutinosabb sorunkat, és végül meg is nyertük a találkozót. Személy szerint a kicsik közül Lukács Lilla és Sebők Fanni játéka tetszett leginkább, de Kocsmár Orsinak és Soltó Julcsinak is volt ezen a meccsen erősebb periódusa. Nehéz napon vagyunk túl, gratulálok az egész csapatnak, mindenki hozzátette a magáét.

Sebők Fanni, az Eszterházy SC serdülő csapatának játékosa: – Jól indítottuk a meccset, annak ellenére, hogy a csapat jelentős része előtte már lejátszott egy elég komoly mérkőzést, de még így is ott tudtak lenni fejben. Az első félidő első pár percében elég szoros volt az állás, tudtuk, hogy kemény védekezéssel és gyors támadásokkal hamar növelni tudjuk a különbséget. A második játékrészben is mi diktáltunk komolyabb tempót, így sikerült biztonságos távolságban tartani a vendégeket. A védekezésünk általában jól összeállt, és ez sokat segített nekünk is a kapuban. Büszke vagyok a csapatra és a teljesítményükre.


 

Eredmény:

Leány serdülő U17-es bajnokság, III. osztály, C-csoport, 20. forduló
Eszterházy SC – Kazincbarcikai KSE 31-26 (17-12)
Egri gólszerzők: Kocsmár Orsolya 6, Soltó Julianna, Viszokai Viktória 5-5, Lukács Lilla 4, Nagy Kincső 3, Kiss Eszter, Barta Zsófia, Bérczessy Sarolta 2-2, Tóth Szabina, Gesztiványi Luca 1-1.

 

A 20. forduló további eredményei:

Mezőkövesdi KC – Miskolci VSC 41-31
Villányász Füzesabonyi SC – Hajdúböszörményi TE 34-26
Újfehértó-Kállósemjén SzSE – Salgótarjáni SKC 30-25

 

 

Fenyves Balázs, 2023.05.17.