Idősebb, és esélyesebb ellenfelével szemben is jól állta a sarat másodosztályú ifjúsági együttesünk.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – A bajnokság hajrájához érve a dobogóra pályázó Borsod Sport Klub csapatát fogadtuk a Leányka úton. Mivel a borsodiaknál húszgólos vereséget szenvedtünk, nagyon szerettünk volna bizonyítani. Három egri gól nyitotta a találkozót, ellenfelünk azonban a tizennegyedik percben átvette a vezetést. Szorosan alakult az első játékrész, a huszonötödik percben döntetlen volt, de elrontottuk az utolsó perceket, így háromgólos hátránnyal mentünk a szünetre. A második félidőben visszakapaszkodtunk egy találatra, ám ellenfelünk újra ellépett, végül a vendégek hétgólos, megérdemelt győzelmet arattak. A borsodiaknál Hogya Gabriella félelmetesen játszott, nem kevesebb, mint tizenkilenc találatot szerzett. Sem területvédekezéssel, sem emberfogással nem tudtuk megállítani. Ezen felül Romány Kinga hat, Fodor Ivett öt, míg Ficzere Ági két gólt dobott, úgyhogy az egykori egri különítménynek is jó napja volt. Tőlünk Viszokai Viki szerzett tíz gólt, és azt gondolom, mindenkinek voltak erősebb periódusai a mérkőzés során. Pont ezért ugyan nem jár, de a meccs nagy részében sikerült felvennünk a versenyt jelentősen idősebb ellenfelünkkel, és összességében színvonalas találkozót játszottunk.
Viszokai Viktória, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, a védekezésünk kemény volt, a támadásaink pedig gyorsak. Mindenki odatette magát, így az első félidő végén csupán kis különbség volt a csapatok között. A második játékrészben voltak hullámvölgyek, emiatt nőtt a különbség, de nem adtuk fel. Büszke vagyok a csapatra. Nagyot küzdöttünk és nagyon igyekeztünk, mindenki megpróbálta a maximumot nyújtani.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 20. forduló
Eszterházy SC – Borsod Sport Klub 30-37 (14-17)
Egri gólszerzők: Viszokai Viktória 10, Soltó Julianna, Kóczián Eszter, Szabó Hortenzia, Tóth Szabina 3-3, Barta Zsófi, Kocsmár Orsolya 2-2, Kiss Eszter, Losonczi Anna, Szabó Kitti, Lászlófi Szófia 1-1.
A 20. forduló további eredményei:
Kiskunhalasi UKSC – ENUSE 30-30
FKSE-Algyő – Szeghalmi NKC 36-38
Kézilabda Szeged SE – Rákosmenti KSK 26-19
Fenyves Balázs, 2023.05.15.