Gödi sikerükkel már dobogón ifistáink!

A házigazdával nem, a játékvezetéssel annál inkább meggyűlt a baja Lakatos László együttesének.


 

Kizárólag egyetlen mérkőzést rendeztek az elmúlt héten a másodosztályú leány ifjúsági bajnokság keleti csoportjában, erre az egy meccsre ugyanakkor oda kellett figyelnünk, hiszen az Eszterházy SC a Gödi SE otthonába látogatott.

A találkozó összeképe alapján teljesen megérdemelt és végtelenül sima egri győzelem született, ennek ellenére tanulságokból ezúttal is akadt bőven. Fodor Ivették a tizennégy gólos sikerük következményeként, négy pontra zárkóztak a listavezető DKA II., Dabas pároshoz, nem mellékesen pedig már harmadikok a bajnokság tabelláján.

– Megint nagyon jó felkészülési hetünk volt, nagy létszámmal és akarattal, és amiért az előző heti mérkőzésünk megint elmaradt, a játékra is ki voltak éhezve a lányok – kezdte szokásos értékelését az Eszterházy SC ifjúsági gárdájának trénere, Lakatos László.

– Azt is tapasztaljuk, hogy a szurkolói légkör is nagyon hiányzik, még akkor is, ha idegenben játszunk. Különösen ezen a mérkőzésen volt szembetűnő a hangulat hiánya. Ennek ellenére jól indultunk meg a találkozó elején, a létszámhiányos vendéglátókkal szemben. Jó védekezésből gyors gólok jellemezték az első félidőt, de kis hiányérzetem volt a támadások befejezésénél. Gyakoroltuk a hét a hat elleni támadást élesben, és nem voltam elégedetlen a látottakkal, azonban még sokat kell dolgozni a mozgásokon.

Fordulás után a teljesen szétesett ellenféllel szemben támadásban még többet hibáztunk, védekezésben pedig sorra kaptuk a kiállításokat. Ebben a játékvezetői felfogás is közrejátszott, így a végére összesen tíz darab kétperces büntetés jött össze. A vezetésünk nem forgott veszélyben, a hetek óta nagyszerűen irányító Jurmann Gréta vezérletének, és Barta Adelinda ötletes, gólerős játékának köszönhetően. Magabiztos győzelem lett a vége, amihez gratulálok a csapatomnak. Annyit azért szeretnék hozzátenni, hogy ezen a napon nem játszottunk jól. Húsz alatti kapott és negyven fölötti lőtt góllal elégedettebb lettem volna.


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Leány ifjúsági II. osztály, 10. forduló
Gödi SE – Eszterházy SC 23-37 (11-18)
Göd, Balázsovits János Sportcsarnok, zárt kapuk mögött.
V.: Konkoly Á., Oláh B.
ESC: Fodor L. – Solt, Kovács D. 4, Barabás R. 1, JURMANN 5, Dohány V. 3, Király L. 1. Cs.: BARTA K. – Zákányi 4, HORVÁTH-VADON 3, Romány K. 2, Nagy E., Lénárt E. 3, BARTA A. 9, Fodor I. 2. Edző: Lakatos László.

 

 

Fenyves Balázs, 2020.11.30.