A gyengébb játék is elég volt

Fontos két pontot gyűjtött be felnőtt csapatunk a Komárom elleni hazai rangadón, így pozitívan várhatja a NEKA elleni csúcsrangadót.


 

Újabb fontos hétvégéhez érkeztünk, hiszen az NB I/B-s bajnokság felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában az alapszakasz két csoportjának második helyezettjei néztek egymással farkasszemet a Leányka úton. A Komárom VSE-vel szemben beharangozó írásunkban sok mindent elárultunk, leginkább azonban a rutin, amit ki kellett hangsúlyozni kezdés előtt, hiszen az ebből fakadó előnyüket kellett valahogyan semlegesíteniük az egrieknek.

Rögtön a startnál egyébként az elmúlt hetek felállásához képest két változást is felfedezhettünk, a jobb szélen ugyanis Kuti Bettina, a balon pedig Kiser Panna kezdett. Utóbbi játékosnál maradva, a bemutatás során emlékplakettet vehetett át a klub ügyvezetőjétől, Jordán Dánieltől, amiért bajnoki találkozón most lépett pályára ESC-színekben ötvenedik alkalommal.

Kicsit idegesen indult az összecsapás, mindkét oldalon nehezen akartak belelendülni a támadó alakzatok. A gólok nyelvén ez annyit jelentett, hogy a vendégeknek több, mint nyolc percet kellett várniuk második eredményes támadásukra. Ez idő alatt sajnos a mieink sem kényeszteték el kedvenceiket, hiszen csak három találatnak tapsolhatott a publikum.

Nagyon a meccs elején jártunk még, ennek ellenére igencsak feszült légkör uralkodott az Eszterházy-csarnokban. Egy komáromi oldalon megítélt hétméteres például teljesen kiverte a biztosítékot a közönségnél, akárcsak egy támadással később, amikor Alaxai Zoéval szemben hiába volt teljesen nyilvánvaló minimum ilyen szituáció, a büntető érthetetlenül ezen az oldalon elmaradt. Nem úgy Zsadányi Sándor kétperces kiállítása, aki annyira hevesen reklamált, hogy rögtön ilyen súlyos szankció következett.

Érdekes, hogy ebből az ideges hangulatból úgy, ahogy, de az egyetemisták jöttek ki jobban. Az első negyedóra végéhez érve legalábbis kezdett állandósulni a közte kettes, majd nem sokkal később a plusz hármas differencia. Elől ráadásul gyors, futós játékot. valósított meg a házigazda, szóval olybá tűnt, sül a megálmodott taktika.

A múlt heti Pénzügyőr elleni meccs viszont még mindig kísértett, hiszen az a bizonyos „vérszag”, amiről egy hete beszéltünk, továbbra is hiányzott az egriekből. Hiába is volt ott a lehetőség háromgólos vezetésnél, ismét nem sikerült komolyabb lépést tenni egy nagyobb fór kialakításban. Hiába is jött az emberelőny, és hiába kért időt a hazai kispad, a szünet előtt egy perccel már megint döntetlennél jártunk. Ennek ellenére féltávnál mégis mi lehettünk boldogabbak a minimális előnnyel, azonban megnyugodni még mindig nem lehetett.

Fordulás után szerencsére a Komárom maradt idegesebb, vagy fogalmazzunk úgy, a több hibát elkövető fél. Ennek következményeként, hét minutum elteltével máris jött a játékrész első időkérése, hiszen 16-12-nél első alkalommal alakult ki négygólos differencia. Ez volt az a pillanat, amikor újra lehetőség nyílt a hazaiak előtt arra, hogy még tovább nyúljon a különbség. Ezt a lépcsőt kellett volna átlépni, hogy egy fokkal közelebb kerüljön a hőn áhított két pont megszerzése.

Ezek után úgy tűnt, megtalálta a helyes utat az ESC, és több alkalommal is öttel tudott vezetni, ’jó tíz perccel a vége előtt azonban megint visszajött a vendég gárda, és már csak kettővel volt lemaradva. Ismét őrült izgalmak kezdtek kibontakozni, most ugyanakkor sokkal jobban ott volt fejben a társaság, mint egy hete.

A hajrá kezdődött, és a plusz egyből ismét sikerült négyet csinálni, sőt, aztán ötöt. Eldőlt a meccs, így elmaradtak az utolsó percek izgalmai, amit mi nagyon nem sajnálunk. Az utolsó pillanatokban még a legvégére beszálló fiatalok közül a kettő lővésből két góllal operáló Zákányi Blanka hatékonysága miatt is boldogok lehettünk. Miután a mieinkhez hasonlóan a NEKA is nyert, így a két csapat jövő vasárnapi rangadója előtt is maradt a három pont különbségként, a cél pedig nem is lehet más, minthogy a háromból egy maradjon!

 

Mestermérleg:

Zsadányi Sándor: – Pontosan olyan mérkőzést kaptam, mint, amire számítottam. Tudtam, hogy a múlt heti vereségünk után, nehéz lesz talpra állni, és ez látszott is a játékunkon. A rájátszásban eddig most játszottunk a legrosszabbul, a küzdőszellem, és a lányok szíve viszont a helyén volt, és ez jól kompenzálta a hibáinkat. Nem volt egyszerű, de nagyon fontos győzelmet arattunk, így jó hangulatban készülhetünk a NEKA elleni rangadóra.


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

NB I/B, rájátszás, felsőház, 3. forduló
Eszterházy SC – Komárom VSE 27-22 (12-11)
Eger, Eszterházy-csarnok, 120 néző.
V.: Garai B., Varasdi L.
ESC: Nagy É. – Kuti 2, Bató 2, Alaxai 1, Szeberényi 3 (1), Györfi 6 (1), Kiser 3. Cs.: Leiner – Pankotai, Lengyel E. 5 (3), Tóth Abigél 2, Zákányi 2, Csomós A., Romány. Edző: Zsadányi Sándor.
Hétméteresek: 8/5. ill. 3/3.
Kiállítások (kétperces): 4 perc, ill. 12 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-1, 12. p.: 4-4, 18. p.: 7-4, 24. p.: 9-7, 36. p.: 14-12, 42. p.: 17-13, 48. p.: 20-17, 54. p.: 22-19.

 

A 3. forduló további eredményei:

Oxxo Energy Orosházi NKC – NEKA 23-28
Békéscsabai ENKSE – Pénzügyőr SE 35-20
Levendula Hotel Algyő – Kozármisleny SE 19-18
FTC U19 – Szent István SE 30-22

 

 

Fenyves Balázs, 2022.03.26.
(FOTO: Szepesi Áron)