Harsányi Kálmán önkritikusan nyilatkozott serdülő együttese Balmazújváros elleni vereségét követően.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Sajnos ez a hétvége nem úgy jött ki az utánpótláscsapatainknak, mint azt szerettük volna. Elég nehéz volt a sorsolás valamennyi korosztályban, mégis, ez a vereség volt a legfájóbb az egész csapatnak. Most a korosztályban jó játékerőt képviselő BLK gárdájával játszottunk Hajdúnánáson. Balszerencsés módon, a héten valamennyi irányítónk kiesett, így kénytelenek voltunk átmeneti megoldást találni. Nem szeretném ugyanakkor sem erre, sem a két piros lapra, sem a „feketemezesekre” fogni a dolgot, egyszerűen nagyon gyenge napunk volt. Nem voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, átlagosak is alig. Tompák és lassúak voltunk úgy elől, mint hátul, hiába próbálkoztunk jó pár dologgal, csapatként nem működtünk jól. Harmadik éve viszem ezt a serdülő csapatot, több, mint ötven bajnoki meccsen vettünk részt közösen, de ilyen rossz mérkőzést még nem játszottunk ezzel a brigáddal. Ettől a fordulótól függetlenül a gyerekek nem lettek rosszabb kézilabdázók, az edzéseken jól dolgoznak, ügyesek és nagy munkabírásúak, úgyhogy ezen hamar át fogunk lendülni. Hogy egy kicsit növeljem a versenyhelyzetet a kezdősorunkban, a jövő héttől változtatásokat tervezek.
Eredmény:
Leány serdülő U17-es bajnokság, III. osztály, C-csoport, 2. forduló
Balmazújvárosi LKSE – Eszterházy SC 36-26 (16-14)
Egri gólszerzők: Soltó Julianna, Kocsmár Orsolya 7-7, Tóth Szabina, Kun Liliána 4-4, Kiss Eszter, Nagy Kincső 2-2.
A 2. forduló további eredményei:
Kazincbarcika KSE – Mezőkövesdi KC 36-26
Balkányi ISE – Füzesabonyi SC 20-37
Salgótarjáni SKC – Hajdóböszörményi TE 21-18
Sárospataki USI – Miskolci VSC 24-47
Fenyves Balázs, 2022.09.21.