„Hatvan percig futni!”

Edzői filozófiáját is ismertetve, a honlapunknak hosszabb interjúban bemutatkozó Zsadányi Sándor édes tehernek érzi, hogy Debre Viktortól vehette át az Eszterházy SC irányítását.


 

– Tavasz óta köztudott tény, hogy július elsejétől Zsadányi Sándor szakmai instrukciói alapján zajlik a munka az Eszterházy SC felnőtt csapatánál. A bemutatkozás jogán, mi az, amit legfontosabbnak tartanál elmondani magadról, eddigi viszonyodról a kézilabdához?

– Nem túlzás, ha azt mondom, hogy eddigi életemet egészen gyermekkorom óta végig kísérte a kézilabda, mivel a családban édesapám is játszott és edzősködött, ráadásul azóta is egyesületi vezető, így tulajdonképpen már csecsemő korom óta ott voltam a pályán – kezdte bemutatkozását az egyetemisták új vezetőedzője. – Ezek miatt egyáltalán nem volt nehéz a sportágválasztás, ezért otthonomban, Szeghalmon kezdtem el a kézilabdát. Általános iskolás koromban Békéscsabára kerültem, a gimnáziumot viszont már Dunaújvárosban kezdtem el, ami csapatot tekintve az akkori Dunaferrt jelentette. Aztán innen kerültem Szegedre, de még mindig utánpótlás korú játékosként, amikor aztán befejeztem a középiskolát, Algyőre igazoltam NB II-be, majd később NB I/B-be.

– Ezen az állomáshelyen kezdődött az edzői szakma is?

– Igen, mert az akkori elnök több játékostársammal egyetemben azzal a megkereséssel állt elő, hogy kezdjük el az utánpótlásedzői életet. Tulajdonképpen nekem ez pont kapóra jött, és így kezdődött el ez a fajta karrier. Legelőször U13-as korosztállyal kezdtem el foglalkozni, ami olyannyira jól sikerült, hogy rögtön az első évben sikerült bejutni az Erima Gyermek Bajnokság országos döntőjébe, ahol még a Fradit is megvertük. Egy nagyon sikeres dolog vette akkor kezdetét, rendkívül ügyes társasággal dolgozhattam együtt, aminek az lett az eredménye, hogy Szegedről megkeresték az egész csapatunkat és mondhatni, átvittek minket ahhoz a klubhoz. A következő évben már serdülő bajnokságban szerepeltünk, és Szegeden igazából végig járva a ranglétrát, egyszer csak a felnőtt gárda kispadján találtam magam. Innen már ismert a történet, jött az egri lehetőség.

– Ha már ranglétrát említettél, a hevesi megyeszékhely felnőtt csapata a következő fokozat?

– Én mindenféleképpen azt gondolom, hogy ez az állomás eddigi edzői pályafutásom legnagyobb kihívása. Nem sokat gondolkoztam rajta, mikor annak idején Rutka Péter megkeresett ezzel a történettel. Egyébként is időszerűnek éreztem a váltást, mert Szegeden nyolc évet töltöttem el, és motivált egy kicsit kiszakadni abból a közegből, megtapasztalni, hogyan működik ez máshol. Az sem mellékes, hogy szakmailag is nagyon szép kihívásnak tartom az itteni szerepvállalást, szóval remek lehetőségnek tartottam a klubváltást.

– Mit éreztél, amikor magadban is letisztult, hogy itt folytatod karriered, és mit akkor, amikor ahhoz az állapothoz képest, viszonylag sok változás ment végbe a csapat háza táján?

– Nagyon szép múltja van ennek az egyesületnek, ami valamilyen szinten egy komoly teher. Édes, de teher, mivel a bizonyítási vágytól így még jobban égek én is. Az is egy nehéz dolog, de szintén édes teher, hogy Debre Viktortól vehettem át a csapatot, ami azért is nehéz, mert én úgy gondolom, hogy Viktor Magyarország legjobb edzői közé tartozik. Én ebben biztos vagyok, az elért eredményei pedig bizonyítják is ezt az állítást. Ez számomra egy plusz motiváció, szeretném azt elérni, hogy azok a régebbi játékosok, akik vele dolgoztak, ne nagyon érezzenek óriási változást a munka minőségében. A másik része a dolognak, hogy, amikor megegyeztünk, még máshogy állt a játékosállomány, mint a jelenlegi, de azt gondolom, hogy hellyel-közzel sikerült pótolni azokat a játékosokat, akik elmentek tőlünk. Biztos, hogy nehéz lesz, és nem feltétlen azért, mert gyengült volna a keret, hanem, mert nagyon sok új játékos érkezett. Az érkezők beépítése sosem megy egyik napról a másikra.

– Mi az elvárásod ezek fényében az újjá formálódó együttestől?

– Én mindenképpen előre várom a csapatot, tehát az első három hely valamelyikére. Azt gondolom, az reális lehet. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk nincs kés szorítva a torkunkhoz, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot. Persze, nyilván ennek mindenki örülne és szeretnénk is, ha sikerülne. A célunk természetesen az aranyérem. Hogyha lehet, akkor nyerjük meg, de tényleg nincs kés szorítva a torkunkhoz, ami lehet, hogy még az előnyünkre fog válni, ugyanis van a mezőnyben olyan rivális, ahol csak és kizárólag ez az elvárás.

– Edzői hitvallásban, filozófiában mi az, ami jellemez téged? Vagy kérdezhetem úgy is, milyen a „Zsadányi-stílus”, amit majd a lányoknak vissza kell adniuk a pályán?

– Számomra az első és legfontosabb dolog, hogy ez a csapat hatvan percen keresztül képes legyen arra, hogy fusson és könnyű gólokat tudjon szerezni. A védekezésben óriási változást nem tervezek. Nem titok, hogy tavalyról rengeteg meccset végignéztem, Debre Viktor is hasonlóképpen ezt a spanyol vonalat képviselte a hátsó alakzatnál. Ezt tervezem ebben az évben is tovább vinni. Hogyha ebből a kőkemény védekezést meg tudnánk valósítani, akkor a következő lépés a már említett gyors támadásvezetés lenne, gyors középkezdésekkel, lerohanásokkal. Egy hét közös edzés után úgy látom, alkalmas is erre a csapat, mert nagyon sok gyors, fiatal játékosunk van.

– Nem hagyhatom ki, már csak azért sem, mert Egerben amúgy sem egyedülálló a dolog, szóval nem egyedül érkeztél ide. Szó szerint párban Bató Lilivel, aki ugyanúgy Szegedről igazolt hozzánk, emellett pedig a magánéletben is társad. Szóval a kérdés: ki hozott kit?

– A mai napig megy a poénkodás rajta, amikor egy baráti társaságban elmeséljük a sztorit. Általában kézilabdás körökben mozgunk, és mindig előjön ez a kérdés, hogy kit kerestek hamarabb és ki kit hozott magával. Természetesen mindig oda-vissza megy a zrika, hogy Lili jött miattam, vagy fordítva, de az igazság az, hogy őt már Rutka Peti két évvel ezelőtt, és tavaly is kereste.

– Ezek szerint, a te megkereséseddel sikerült megtalálni esetében a titok nyitját…

– Igen, korábban még nemet mondott, így viszont, hogy mind a kettőnket megkerestek, már működött a dolog. Viccet félre téve, az ő nevében is mondhatom, hogy, amikor ez megtörtént, mindketten szinte gondolkodás nélkül mondtunk igent.

– Számotokra így duplán érvényes, hogy meg kell még szokni az itteni életet. Mennyire jártok jó úton ezen a téren?

– Egy kicsit még mindig furcsa, meg kell, hogy mondjam, mert mind a ketten alföldi gyerekek vagyunk, és hát eddig nem voltunk hozzászokva ezekhez az emelkedőkhöz. Itt alapból már az, hogy az edzésekre is fel kell jönni a hegyre, okoz számunkra nem kicsi újdonságot, de ezt leszámítva, nekem személy szerint, borzasztóan tetszik Eger. Amikor korábban jártam itt akár családdal, akár kézilabdázni, már akkor is a kedvenc városaim közé tartozott. Most még a héten sok időnk nem volt rá, hogy rendesen körbenézzünk, de ezt a hétvégét szándékosan itt töltjük ennek fényében, aztán előbb-utóbb biztosan otthonosan mozgunk majd itt is.

 

 

Fenyves Balázs, 2020.07.25.
(FOTO: Balogh Tibor + Lénárt Márton, heol.hu)