Ennek ellenére nem volt kérdés másodosztályú ifjúsági együttesünk szeghalmi meccsének végkimenetele.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Az ezidáig százszázalékos, már bajnok Szeghalom csapatához látogattunk. Sajnos mind a labdafelhozatalok, mind a visszarendeződések sebessége hagyott kívánnivalót maga után. A védekezés nagyon nehéz volt, a Szeghalom nem csak a legidősebb csapat, de súlyban és magasságban is messze kiemelkedik a korosztályból, emellett technikailag és taktikailag is nagyon jól összerakott társaság. Ezzel együtt a lányok nagyot harcoltak, fejben és testben is sokat kivett belőlük az összecsapás. Nem ez volt a legerősebb meccsünk a szezonban, de a helyzetkialakításokban felállt fal ellen úgy éreztem, ügyesek voltunk, sőt! Héttel több lövésünk volt, mint ellenfelünknek, melyekben szép számmal voltak magas minőségű helyzetek is. Sajnos a befejezésekkel viszont hadilábon álltunk, ennek is köszönhető a sima vereség. Nyilván mindenki meg akarja nyerni az összes meccset, a lányok is, én is. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy mi a jövő csapata vagyunk, a bennmaradásért indultunk el szeptemberben ezzel a korosztályhoz mérten is nagyon fiatal kerettel, ehhez képest azt már nagyjából ősszel elértük. A tavasz meg még jobb lett, ráadásul remekül dolgoztak a lányok egész évben, és ez több mint biztató a következő éveket tekintve.
Losonczi Anna, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Az utolsó előtti meccsünkön a mezőny legerősebb csapata várt ránk. Télen egész jól játszottunk a hazai összecsapáson, és sikerült a tisztes helytállás. Ehhez a mérkőzéshez sem álltunk hozzá másképp. Az ellenfél nem tudott nagyon elhúzni, próbáltuk szorosan tartani magunkat és majdnem a félidő végéig tartani tudtuk a négy-ötgólos különbséget. Az utolsó tíz percben viszont kapkodtunk, nem tiszta helyzeteket is bevállaltunk, ráadásul több lerohanásgólt is kaptunk, így kilencgólos hátránnyal mentünk szünetre. A második félidőben jó ideig sikerült ezt tartani, de végül nem tudtuk elkerülni a kétszámjegyű vereséget. Összességében azt gondolom, jól játszott a csapat, azonban a sok kihagyott helyzetünk nagyban hozzájárult a végeredményhez. Igyekszünk építkezni, tovább fejlődni ebből a mérkőzésből.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 21. forduló
Szeghalmi NKC – Eszterházy SC 40-28 (22-13)
Egri gólszerzők: Soltó Julianna 7, Viszokai Viktória 6, Kocsmár Orsolya 4, Kóczián Eszter, Losonczi Anna, Tóth Szabina 3-3, Barta Zsófi, Szabó Kitti 1-1.
A 21. forduló további eredményei:
Borsod Sport Klub – Kiskunhalasi UKSC 25-16
Gödi SE – Kézilabda Szeged SE 31-16
Rákosmenti KSK – FKSE-Algyő 25-35
Fenyves Balázs, 2023.05.22.