Nem sikerült jól a múlt heti egyetlen utánpótlás mérkőzésünk.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – A Szerencs elleni előrehozott fordulóval folytatódott számunkra az U19-es pontvadászat. Sajnos a 2-9-es kezdésünk miatt hamar nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Dinamika és mindenféle keménység nélkül, megilletődöttre sikerült a kezdésünk. Innentől kezdve nyolc és négy gól között ingadozott a különbség, de érdemben már nem sikerült beleszólnunk a találkozó alakulásába. Bérczessy Sasa kilenc, Nagy Zója hét, Kréti Lia és Nagy Kincső négy-négy gólt szerzett, míg Józsa Kiarának is volt egy sikeresebb periódusa. Általánosságban látok előrelépéseket, de ott még nem tartunk, hogy negyven kapott góllal meccset nyerjünk. A következő fordulóban a Jászberénnyel játszunk, addigra védekezésben szeretném, ha előrelépne a csapat.
Nagy Zója, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – A két gárda idei mérkőzéseit tekintve, nagyjából egyenlő esélyekkel léptünk pályára a szerencsiek ellen. Mégis a rossz kezdésünk miatt ez az egyensúly hamar felborult. Sem fejben, sem technikailag nem álltunk össze, nem játszottunk jó mérkőzést. Már az első félidőben alapvető hibákat vétettünk, ennek volt köszönhető a hatgólos hátrány. A második etap elején úgy érzem, fejben jobban összeálltunk. Volt, hogy négy gólra is sikerült visszakapaszkodnunk és úgy érezhettük, a rossz kezdés ellenére maradt még esélyünk akár a győzelemre is. De ezután jött egy újabb hullámvölgy, és már csak rohantunk az eredmény után, végül hétgólos vereséget szenvedtünk. A következő mérkőzésre tanulnunk kell a hibákból, nagyobb akarattal és játékkedvvel kell harcolunk a két pontért.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, III. osztály, D-csoport, a 8. fordulóból előrehozott mérkőzés
Szerencs VSE – Eszterházy SC 40-33 (20-14)
Egri gólszerzők: Bérczessy Sarolta 9, Nagy Zója 7, Nagy Kincső, Kréti Kornélia 4-4, Koncz Regina, Józsa Kiara 3-3, Dröszler Kitti 2, Kerepesi Kata 1.
Fenyves Balázs, 2022.11.08.