Hiányzott az akarat

Molnár Nikolett serdülő edző emellett a bátorságot sem látta Hódmezővásárhelyen vereséget szenvedő együttesénél.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Az előző bajnoki mérkőzés után már csak egy edzés fért bele a hódmezővásárhelyi túra előtt. A hosszú utazás ellenére, jól sikerült a kezdés, a védekezésünk tíz percig működött viszonylag jól, majd a mérkőzés végéig folyamatosan romlott. A nyitott védelem ellen nem működtek a támadásaink, sok technikai hibát vétettünk, és sajnos az ellenfél kapusát is elég sokszor eltaláltuk ziccerekben. Nagyon hiányoltam ezen a napon az akaratot, és a bátorságot. Mindezek hiányában is negyvenöt percig partiban voltunk. Várallyay Virágot és Mrkva Zitát viszont szeretném kiemelni, hiszen a nem túl acélos védekezésünk ellenére is az egész mérkőzés alatt megbízható teljesítményt nyújtottak a kapuban. Sokat kell még gyakorolnunk így együtt, de dolgozunk tovább.


 

Eredmény:

Leány serdülő U17-es bajnokság, II. osztály, kelet, 2. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Eszterházy SC 33-24 (14-12)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 6, Ágó Sára, Lászlófi Szófia 5-5, Koncz Regina 3, Huszár Nóra, Kapusi Vivien 2-2, Kréti Kornélia 1.

 

A 2. forduló további eredményei:

Kalmár DSE – Tisza Volán SC 66-22
Borsod Sport Klub – Debreceni SC-SI 28-24
Gödi SE – Kiskunhalasi UKSC 30-23
XVI. Kerületi MSE – Kecskeméti NKSE 24-27
Kiki-SKFT – Kézilabda Szeged SE 40-18

 

 

Fenyves Balázs, 2022.09.13.