Juhász Renáta: csapó három!

Két korábbi egri szereplés után, harmadjára is az Eszterházy SC-t erősíti a legutóbb a svájci első osztályban érdekelt beálló.


 

Végleges a keret! Ezen írásunk apropóján kijelenthető, hiszen a kilencedik nyári igazolással pont került ennek a kérdésnek a végére is. Eddig egészen pontosan öt távozóról számoltunk be portálunkon, két személyről ugyanakkor még nem esett szó.

A régebb óta egészségügyi problémával bajlódó Bíró Eszter szerződése az előző évad végén lejárt, és miután az nem lett meghosszabbítva, így nem Egerben folytatja az irányító. Szintén távozik az a Koczka Lili is, aki ugyan bemutatkozott már a felnőtt gárdában, de koránál fogva inkább utánpótlás játékosként számoltak vele a klubnál. A fiatal tehetség az első osztályú felnőtt együttessel rendelkező Debreceni VSC-hez igazolt, ahol képességei alapján tovább bontogathatja szárnyait.

Visszakanyarodva a keret véglegessé válásához, Juhász Renáta érkezésével vált teljessé a lista. A korábban már két ízben is Eszterházy-mezt viselő beálló tavaly nyáron távozott a Leányka útról, visszatérése kapcsán ezért azt kérdeztük tőle, mi történt vele az elmúlt időszakban. – A tavalyi távozásom után Svájcba igazoltam, Kreuzlingenbe, ahol első osztályban játszottam – fejtette ki az Eszterházy SC tervek szerinti utolsó nyári igazolása, Juhász Renáta.

– Egy kicsit furcsa a kinti kézilabda, mert az első osztály nyolc csapatból áll, és ketté lett osztva, felső-, és alsóházra. Mi az alsóházban szerepeltünk, ahol másodosztályú együttesek is becsatlakoztak már, eldöntve azt, hogy ki folytathatja az élvonalban. Igazából itt megvertünk mindenkit, szóval bent maradtunk volna, de ugye a járvány miatt ez a bajnokság is hamarabb ért véget. Úgy érzem, jól ment a játék Svájcban, az egyetem miatt azonban mindenképpen szerettem volna visszatérni Egerbe. Pont kapóra jött ilyen szempontból az újbóli megkeresés, aminek nagyon örültem. Izgatott is vagyok az első napokban, kíváncsi leszek, milyen lesz a szezon. A beilleszkedéssel a korábbi itteni tapasztalatok alapján sem hinném, hogy problémám lenne, ráadásul már rögtön a felkészülés legelején megtaláltam azokat, akikkel korábban is jóban voltam. Az újakkal is jól kijövök már most, szóval tényleg nagyon pozitív az összkép.


 

Az Eszterházy SC nyári játékosmozgása:

Távozott (7 fő):
Iván Emese (Békéscsaba, NB I.), Pados Mónika (Pázmány-Gárdony, NB I/B), Petrovics Gerda (Hajdúnánás, NB I/B), Győrffy Alexandra (Érd, NB I), Sári Barbara (MTK Budapest, NB I), Bíró Eszter (lejárt a szerződése), Koczka Lili (DVSC, NB I)

Érkezett (9 fő):
Bató Lili (Szeged KKSE, NB I/B), Szecsődi Laura (Vasas SC, NB I/B), Gindeli Panna (Orosházi NKC, NB I/B), Vajk Eszter (Alba Fehérvár, NB I), Jurmann Gréta, Alaxai Zoé (mindkettő MTK Budapest, utánpótlásból), Solt Anna (FTC, utánpótlásból), Papp Dóra (Hevesi SE, NB II), Juhász Renáta (Kreuzlingen, svájci I. osztály)

Szerződést hosszabbított (8 fő):
Leiner Bernadett, Bernát Dorina, Kiser Panna, Kobela Tamara, Brettner Zsófia, Kuti Bettina, Buzsáki Nikolett, Pankotai Luca

 

 

Fenyves Balázs, 2020.07.22.
(FOTO: Balogh Tibor)