Az idén remek szezont futó Zákányi Blanka a jó teljesítmény mellett is mindig törekszik a hibák gyors kijavítására.
– Szerencsére nem sokáig volt kérdés, hogy az őszi egymás elleni mérkőzéssel ellentétesen, ezúttal nem kell izgulni, és sima győzelmet arattok a Kecskemét ellen. Ez volt a terv, mármint, hogy rögtön a meccs elejétől megmutassátok, ki az úr a háznál?
– Egyértelműen, pláne azért, amit te is elmondtál, hogy ősszel váratlanul rossz eredményt értünk el a Kecskeméttel szemben – fogalmazott honlapunk megkeresésére Zákányi Blanka, az Eszterházy SC fiatal jobbszélsője. – Azon a találkozón nem igazán a kezdő sor állt fel a meccs elején, és a csapat is kicsit szedett-vedett volt, most pedig nem akartunk ugyanebbe a hibába esni. Emiatt is kezdtünk erős együttessel, mondhatni a legerősebbel, aztán miután jól sikerült a rajt, utána már nem volt gond a találkozóval, és mindenki játszhatott sokat.
– Habár te a második félidőt kaptad meg, ekkorra már eldőlt a találkozó, mégis nagy kedvvel léptél pályára. Mennyire motivált a játék ilyen komoly különbségnél?
– Valóban nem én kezdtem a posztomon, viszont ennek ellenére is vártam, hogy pályára léphessek, mert nagyon szerettem volna játszani, jól teljesíteni, és nyilván sokat kapura lőni. Szerencsére az ellenfélnek, miután nem volt sok cseréje, elég korán elfáradt, és mivel engedélyt kaptunk arra, hogy sokat induljunk, így én előszeretettel mentem is előrre. Ezekből jó sok lehetőségem volt, úgyhogy nem panaszkodhatom.
– A Vasas és a Kecskemét elleni mérkőzések tehát jól sültek el, mindez azt jelenti, hogy végre le lehet zárni az év eleji negatív sorozatot, és helyreállt a világ rendje?
– Én nagyon hiszek benne, hogy ez így van. Őszintén nagyon pozitív érzéseim vannak az elkövetkezendő mérkőzéseket illetően is, és bízok benne, hogy a csapat útja innen már csak felfelé vezet. Legalábbis most ezt érzem a meccseken és az edzéseken is, ebben pedig nagyon sokat számított lelkileg és az önbizalomban is a két legutóbbi találkozó.
– Lassan kezdődik a szezon finise, ám a húsvéti extra pihenő előtt még hátra van a Tempo elleni csörte. Milyen összecsapásra lehet számítani?
– A most szombattal kapcsolatosan is pozitív előérzeteim vannak. Teljes gőzerővel készül a csapat a meccsre, ráadásul ahogyan látom, nem is vesszük félvállról egyáltalán a felkészülést, illetve az ellenfelet sem. Ugyanolyan lendülettel kell majd belemenni, mint legutóbb a Kecskemét, vagy két hete a Vasas ellen, és akkor szerintem, biztosan pozitív végkimenetele lesz a ránk váró hatvan percnek.
– Az elmúlt években rendre sima egri győzelmek születtek soron következő riválisotokkal szemben, nyáron ugyanakkor edzőmeccsen kikaptatok a Leányka úton. Összességében mennyire lehettek magabiztosak a hétvége előtt?
– Megfelelő módon annak kell lennünk, de ahogyan az előző kérdésnél is elmondtam, félvállról semmiképp sem szabad vennünk ezt az összecsapást. Nem számít, hogy hol áll ellenfelünk a tabellán, hogy mit játszottunk ellene ősszel, vagy, hogy nyáron itthon kikaptunk az edzőmeccsen, mert mindig az adott találkozóra kell koncentrálni. Mindenkinek lehet rossz napja, mint, ahogyan nekünk is volt már ebben a szezonban nem is egyszer. Ettől függetlenül mindenképpen mi leszünk a mérkőzés esélyesei, ezért úgy kell belemennünk majd a szombati játékba, hogy mindezt az eredmény tekintetében is meg tudjuk mutatni.
– Az idei szezonod kiugróan jól néz ki, hiszen nagyon sokat játszol, szép számban termeled a gólokat, és egyáltalán nem ijedsz meg a lehetőségtől. Mennyire vagy elégedett eddig ezzel az éveddel?
– Elég kritikus vagyok magammal szemben, úgyhogy mindig próbálok a hibáimból építkezni, és azokat kijavítani a következő meccsekre. Természetesen örülök neki, hogy idén sok játékpercet kapok, és viszonylag sokat tudok kapura lőni, de vannak nekem is rosszabba napjaim. Nyilvánvalóan vissza tudok emlékezni olyan mérkőzésekre, amelyek jól sikerültek, mindenekelőtt azonban a hibáim kijavításán szeretek dolgozni, mert ahhoz, hogy állandó jó teljesítményre legyek képes, ahhoz ezekben mindenképpen fejlődnöm kell.
Emlékeztető:
NB I/B, 22. forduló
Kecskeméti NKSE – Eszterházy SC 31-42
A 23. forduló mérkőzése:
Eszterházy SC (3.) – Tempo KSE (11.)
Eger, Eszterházy-csarnok, április 1., szombat, 18.00.
Fenyves Balázs, 2023.03.30.
(FOTO: Szepesi Áron, Szántó György)