Kötelező győzelem Mezőkeresztesen

A hiányzó Harsányi Kálmán helyett Lakatos László vezette harmadosztályú ifistáink kerek különbséggel nyertek.


 

Lakatos László, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának megbízott edzője: – Nagyon feszülten kezdtük a mérkőzést, valószínűleg a túlzott bizonyítási vágy lehetett az oka. A sok hibát, fegyelmezetlenséget és rossz mentalitást megbüntette a hazai csapat, így a mérkőzés elején nekünk kellett futni az eredmény után. Szerencsére az ellenfél is sok hibával játszott, ezért a félidő derekán átvettük a vezetést. Nem nyugtatta meg a csapatot az előny, továbbra is maradt a kapkodó támadásépítés, és a figyelmetlen védekezés, de a félidő végén már látszódott a fény az alagút végén. A második játékrész is döcögősen indult, ám a tizedik perctől valahogy mindenki megnyugodott és nagyon ötletes, szép játékot nyújtott a mérkőzés végéig. Egyénileg Koncz Regina és Nagy Kincső nyújtotta a legstabilabb teljesítményt. Védekezésben és beálló pozícióban Cseh Szandi érdemel dicséretet, valamint Huszár Nórát szeretném kiemelni a második félidei játékáért. Kötelező győzelem volt, ami sokszor nehezen jön össze, de azért gratulálok a csapatnak.


 

Eredmény:

Leány ifjúsági U19-es bajnokság, III. osztály, D-csoport, 10. forduló
Mezőkeresztes VSE – Eszterházy SC 24-34 (12-16)
Egri gólszerzők: Nagy Kincső, Nagy Zója 7-7, Koncz Regina 6, Huszár Nóra 5, Ágó Sára 4, Cseh Alexandra, Józsa Kiara 2-2, Kréti Kornélia 1.

 

A 10. forduló további eredményei:

Szalézi DSE – Jászberényi TF DSE 29-31
Szerencs VSE – Váci NKSE II. 30-30

 

 

Fenyves Balázs, 2022.12.12.