Magabiztos szezonrajt

Molnár Nikolett serdülői tizenegy gólos győzelemmel nyitották a másodosztályú bajnokságot.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Augusztus elsején kezdtük el az alapozást egy kicserélődött kerettel, hiszen négy játékos kiöregedett és kilenc új érkezett az utánpótlás csapatokból. Sajnos csak egyetlen edzőmérkőzést tudtunk játszani, így nem kaptam valódi képet, hogyan is állunk jelenleg. A Göd csapata nem képviselt erős játékerőt, így viszonylag könnyű mérkőzést tudtunk játszani, hiszen már a félidőben 20-8-ra vezettünk. Örülök, hogy egy ilyen találkozóval tudtuk kezdeni a bajnokságot, ahol mindenki elég játéklehetőséget kaphatott és önbizalmat nyerhetett. Sok lerohanást tudtunk gólra váltani, de a felállt védelem ellen is láttam ügyes megoldásokat. Nehezebb mérkőzések várnak ránk, és nagyon sok mindent kell még gyakorolnunk támadásban és védekezésben is, de ez az összecsapás mindenképpen bizakodásra adhat okot. Nem sok időnk van pihenni, hiszen szerdán újabb bajnoki mérkőzés vár ránk Hódmezővásárhelyen.


 

Eredmény:

Leány serdülő U17-es bajnokság, II. osztály, kelet, 1. forduló
Eszterházy SC – Gödi SE 34-23 (20-8)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 6, Koncz Regina, Kapusi Vivien, Kerepesi Kata, Kréti Kornélia, Ágó Sára, Lászlófi Szófia 4-4, Huszár Nóra 2, Hargitai Gréta, Józsa Kiara 1-1.

 

Az 1. forduló további eredményei:

Tisza Volán SC – Hódmezővásárhelyi LKC 21-37
Kecskeméti NKSE – Debreceni SC-SI 33-16
Kiskunhalasi UKSC – XVI. Kerületi MSE 19-29
Borsod Sport Klub – KIKI-SKFT 23-40
Kézilabda Szeged SE – Kalmár DSE 20-53

 

 

Fenyves Balázs, 2022.09.06.