Még mindig él az aranyos álom

Utolsó előtti találkozóján sem kapott ki harmadosztályú serdülő csapatunk, így az utolsó forduló dönt a bajnoki címről.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Az idei pontvadászat utolsó előtti fordulójában a Füzesabony csapatával játszottunk. Az első félidő gyors és hatékony egri támadójátékot, de puha védekezést hozott. Főleg a lerohanásainknak hála, így is jelentős előnnyel mehettünk a szünetre, a 27-15-ös első játékrész azt gondolom, közönségszórakoztató volt, és el is döntötte a találkozó sorsát. A második játékrészben már egy teljesen új sorral kezdtünk, ám a negyvennegyedik percre a különbség öt-hat gólra csökkent, így visszaraktam mezőnybe a Kocsmár Orsi, Viszokai Viki, Barta Zsófi, Kiss Eszter, Tóth Szabina, Soltó Julcsi sort, akik ha nem is olyan nagy tempóval szálltak vissza a meccsbe, mint, amit az első félidőben hoztak, de azért a mérkőzést már rutinosan, végig kontroll alatt tartották. Az említett lányokon túl, Lukács Lilla játéka tetszett leginkább, de a támadásoknál Bartók Réka is hasznosan játszott. A tizenegy egri két percet és a két egri piros lapot viszont egyáltalán nem tartom igazságosnak. Azt gondolom, nem játszottunk sem alattomosan, sem durván, sem pedig sérülésveszélyesen. Mindegy, összességében megérdemelt győzelmet arattunk, lehetett volna még simább is, ha egy kicsit másképp alakulnak ezek a dolgok, ám ezzel együtt sincs okunk a panaszra. Már harmadik éve remekel ez a csapat, egész szezonban nagyon meg voltam elégedve a lányokkal.

Tóth Szabina, az Eszterházy SC serdülő csapatának játékosa: – A mérkőzést gyors és lendületes játékkal kezdtük, ami aránylag hamar meglátszott az eredményen. Menet közben ugyan volt egy kis visszaesés, de az előnyünket meg tudtuk tartani. A támadásaink sokkal gördülékenyebben mentek, mint a védekezésünk, mégis az egész játékra rányomta a bélyegét, hogy huszonkét percet játszottunk emberhátrányban. Ennek ellenére kitartottunk és végig vezetve nyertük meg ezt a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak, remélem, az utolsó idei fordulónkba is ilyen erővel megyünk bele. Csütörtökön a Balmazújváros a Kazincbarcikával játszik az utolsó fordulóban, ha ott nekünk kedvező eredmény születne, játszhatnánk az aranyért.


 

Eredmény:

Leány serdülő U17-es bajnokság, III. osztály, C-csoport, 21. forduló
Villanyász Füzesabonyi SC – Eszterházy SC 31-39 (15-27)
Egri gólszerzők: Soltó Julianna 9, Viszokai Viktória 8, Kocsmár Orsolya 6, Barta Zsófi 5, Lukács Lilla 4, Bartók Réka 3, Tóth Szabina 2, Gyarmati Ágota, Gesztiványi Luca 1-1.

 

A 21. forduló további eredményei:

Kazincbarcikai KSE – Újfehértó-Kállósemjén SzSE 49-26
Miskolci VSC – Hajdóböszörményi TE 36-37
Salgótarjáni SKC – Balmazújvárosi LKSE 25-35
Sárospataki USI – Mezőkövesdi KC 18-32

 

 

Fenyves Balázs, 2023.05.24.