A harmadosztályú ifjúsági bajnokságot vezető dabasi csapat tizenkettő gólos győzelemmel távozott Egerből.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – A szezonban még hibátlan Dabas csapatát láttuk vendégül a bajnokság tizenkettedik fordulójában. A dabasi együttest magas, jó felépítésű, ügyes lányok alkotják, minden poszton kiválóak, így nagyon nehéz ellenük játszani. Sajnos jónéhány ziccerünk kimaradt, elsősorban a szélekről, amik szorosabbá tehették volna a találkozót, ettől függetlenül úgy gondolom, a lányok dolgoztak becsülettel és próbálták tartani magukat a megbeszéltekhez. Biró Anna a kapuban nagyon sokat segített a csapatnak, remek napot fogott ki és szenzációsan védett, de Huszár Nóri játéka is nyomot hagyott bennem. Bár nem lőtt sok gólt, az összes indulásgólunk hozzá köthető. A mérkőzéseket még szerintem túlizgulja ugyan, de alapvetően is nagyon jó az edzésmunkája. Amúgy is őt egy igazi rejtett tehetségnek gondolom, remélem még bátrabb lesz, az elkövetkezendő hetekben-hónapokban még többet mutat majd meg ebből.
Huszár Nóra, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Vasárnap délután a tabella első helyén álló, Dabas csapatát láttuk vendégül. Az első félidőt egész jól kezdtük, bár voltak eladott labdáink, amiket az ellenfél ki is tudott használni. Végig sokkal szorosabban alakult a találkozó, mint a dabasi, így lelkesen és nagy lendülettel vágtunk bele mind a két félidőbe. A második játékrészben is nagyobb szerepet kaptak a technikai hibák, de folyamatosan küzdöttünk, hogy a végére minél szebb eredményt tudjunk kihozni.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, III. osztály, D-csoport, 14. forduló
Eszterházy SC – Dabas KC VSE 21-33 (10-18)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 8, Nagy Kincső 5, Huszár Nóra, Józsa Kiara 2-2, Koncz Regina, Ágó Sára, Kerepesi Kata, Cseh Alexandra 1-1.
A 14. forduló további eredményei:
Szalézi DSE – Mezőkeresztes VSE 35-31
Jászberényi TF DSE – Gyöngyösi KK 22-32
Váci NKSE II. – Lóci DSE 50-15
Fenyves Balázs, 2023.03.14.