Mindenki lőtt gól a sereghajtónak

Már az első félidőben eldőlt harmadosztályú serdülőink sárospataki bajnokija.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Az elmúlt hétvégén a sereghajtó Sárospatak csapatához látogattunk. A mérkőzés elejétől kezdve érződött a két gárda közti különbség, ez különösen tetten érhető volt dinamikában és védekezésben. Utóbbi mostanában amúgy is egyre jobban néz ki, így ennek is köszönhető, hogy nagyarányú győzelmet arattunk. Ezen a találkozón hangsúlyosabb szerepet kaptak azok, akik az előző héten kevesebbet játszottak, és ők egészen jól is éltek ezzel. Minden egri mezőnyjátékos betalált. A védekezésünkön és a Kalcsó Luca, Sebők Fanni kapuspároson túl, támadásban Barta Zsófi, Bartók Réka, Kocsmár Orsi, Kiss Eszter és Lukács Lilla játéka tetszett ezúttal leginkább.

Lukács Lilla, az Eszterházy SC serdülő csapatának játékosa: – Erről a meccsről is sikeresen tértünk haza Sárospatakról. Az első félidőben nagyon aktívak voltunk, pár apró hibával a védekezésben ugyan, de sok indítást kihasználva, már a szünetre eldöntöttük a találkozót. A második félidőben ugyanakkor több technikai hibát vétettünk, azonban a különbség még így is folyamatosan nőtt. A kapusok is kivették a részüket a sikerből, sok szép védésük és indításuk volt. Nem hiába van ez a sok tehetséges lány egy csapatban, remélem továbbra is ilyen jó meccseink lesznek. Büszke vagyok a csajokra. Addig is mindent megteszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki a játékunkból és egymásból.


 

Eredmény:

U17-es bajnokság, III. osztály, C-csoport, 14. forduló
Sárospataki USI – Eszterházy SC 7-41 (4-19)
Egri gólszerzők: Kocsmár Orsolya 8, Soltó Julianna 7, Lukács Lilla, Bérczessy Sarolta 5-5, Kiss Eszter, Bartók Réka, Barta Zsófi, Tóth Szabina 3-3, Viszokai Viktória 2, Nagy Kincső, Kun Liliána 1-1.

 

A 14. forduló további eredményei:

Újfehértó-Kállósemjén SzSE – Mezőkövesdi KC 25-34
Villányász Füzesabonyi SC – Salgótarjáni SKC 32-21

 

 

Fenyves Balázs, 2023.03.15.