A Molnár-csapat Kispest-verése

Jól sikerült a pótlás a másodosztályú serdülő bajnokságban szereplő együttesünknek.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Nehéz hétnek néztünk elébe, hiszen két bajnoki mérkőzésen is pályára kell lépnünk. A kettő közül a Kispest elleni volt a fő meccs, amire jobban is koncentráltunk, hiszen a fővárosiak közelebb állnak hozzánk a tabellán. A mérkőzést az ellenfelünk kezdte jobban. Védekezésünk nagyon jól működött, a megbeszélték szerint, a gyerekek jól alkalmazták a 4-2-es formációt. Agresszívan, motiváltan, egymásnak segítve működtünk hátul, és csak kisebb hibákat vétettünk. Elől is meg voltak a helyzeteink, de sajnos sok ziccer kimaradt. Az időkérést követően viszont átvettük a vezetést, így háromgólos előnnyel mehettünk a félidőre.

Innentől kezdve már nem engedtük ki a kezünkből az előnyt, bár az utolsó öt percig szoros volt a mérkőzés, de húzásokkal és egy-egy elleni akciókkal sikerült végig előnyben maradnunk. Ellenfelünk egészpályás emberfogást alkalmazott, amire a lányok az időkérés után nagyon jól reagáltak, így sikerült kialakítanunk a végső különbséget. Nagyot küzdöttek a játékosaim, főleg védekezésben, és nagyon fegyelmezetten követték a megbeszélteket. Lászlófi Szófia, Losonczi Anna, Kóczián Eszter, Vadász Vanda és Szabó Sára kiemelkedőt nyújtott, mind védekezésben, mind támadásban. Sajnos a hétméteresekkel továbbra is meggyűlik a bajunk, hiszen most is hármat hibáztunk el. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, de máris készülhetünk a következő, vasárnapi összecsapásra.


 

Eredmény:

Leány serdülő II. osztály, kelet, a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Eszterházy SC – Kispest NKK 28-21 (13-10)
Egri gólszerzők: Losonczi Anna 7, Kóczián Eszter 6, Lászlófi Szófia 5, Vadász Olívia 4, Szabó Hortenzia 3, Gmitra Petra 2, Székely Lotti 1.

 

 

Fenyves Balázs, 2021.02.12.