A múlt heti játékban bízva

A sok sérülés, betegség, megint nem könnyíti meg az Eszterházy SC dolgát, de most már nem is az eredmény a legfontosabb.


 

K&H Liga, 21. forduló
Eszterházy SC (14.) – GVM Europe Vác (5.)
Eger, Eszterházy-csarnok, április 13., szombat, 18.00.
V.: Őri Erika, Pozdena Erika.
Jegyárak: Felnőtt 1.200 forint, diák/nyugdíjas 800 forint.

 

Nem mondhatni, hogy nem tartogatott volna érdekességeket ez a hét sem, amelynek csúcspontjaként szombat kora este a GVM Europe Vác együttesét fogadja Leányka úti csarnokában az Eszterházy SC alakulata. A K&H Liga huszonegyedik fordulójában tehát ismét hazai környezetben lépnek pályára az egriek, nézzük, milyen előjelekkel!

Kezdjük azzal, amit tegnapi, szokásos bajnoki mérkőzéseket átkötő interjúnkban is leírtunk, mármint, hogy újabb fontos láncszem dőlt ki a sorból. Amint arról beszámoltunk, Kobela Tamara jobb kezének hüvelykujjában szakadt el a szalag, amit azóta már meg is műtöttek, és, ami után kéthónapos kényszerpihenő következik. Kuti Bettina, Petrovics Gerda, valamint Bíró Eszter mellett így most már a negyedik emberre nem számíthat a szakvezetés. Az említetteken kívül vannak még kisebb-nagyobb problémák, ezért is fogalmaztunk úgy, hogy eléggé tartalékos kerettel indulhat a bajnokság végjátéka.

Mindez persze a heti gyakorlásokat is befolyásolta, egyre több edzésen kellett ugyanis beszállniuk az együttes férfi tagjainak is. Szerdán egyénként is egy férfi csapat ellen léptek pályára a lányok, de az egy teljesen más jellegű kihívást jelentett, mint a megszokott. Ezen a napon rendezték az egyetem Természettudományi Karának TTK-Szakhét elnevezésű programsorozatát, amely keretén belül egy gálameccsen vehettek részt Hanczvikkel Zsanették.

Az EKE-Eger-KOK kosárlabdacsapatával egy kétszer tízperces meccsen, előbb kézilabdáztak, majd a másik együttes sportágában próbálták ki magukat a felek. Nyilvánvaló, egy ilyen eseményen nem az eredményen van a hangsúly, de csak, hogy kerek legyen a történet, természetesen mindenki a saját maga területén bizonyult jobbnak. Ettől függetlenül jó programot jelentett a szakhét, ami kicsit a monotonitást is megtörte.

Csütörtöktől aztán már a jól megszokott mederben zajlott a váciak elleni felkészülés, videóval, edzéssel. Persze, Debre Viktort ezúttal is megkérdeztük, mit vár a hétvégétől, ő pedig szokásainak megfelelően, készséggel állt rendelkezésünkre. – Kíváncsian várom ezt a holnapi napot, mert megmondom őszintén, nagyon megleptek a lányok Dunaújvárosban, hiszen sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint, amit vártam – emlékezett vissza a múlt heti bajnokira az egyetemisták mestere.

– Összességében sikerült felszabadultan játszani, és nagyon sok dolgot visszakaptam abból, amit megbeszéltünk. Talán ez volt a legfontosabb, illetve, hogy volt önbizalmuk a lányoknak, és keményen védekeztek. Mindez arra volt elég, amire elég lett, de az elmúlt időszakban látottakhoz képest ez sokkal jobb mutatvány volt. Nem tudom, hogy most melyik arcunkat fogjuk mutatni, mert egy nehezebb ellenfél következik, ám bízom abban, hogy meg tudjuk ismételni az előző fordulóbeli teljesítményt, azzal meg lennék elégedve. Nehéz ugyanakkor megállapítani, hogy milyen formában fogunk pályára lépni. Néha olyan érzésem van, hogy nagyon jó lesz, aztán épp az ellenkezője történik, szóval nem tudom, hogy mire számítsak. Egyébként most már tényleg nem a számszerű végeredmény a legfontosabb nekünk, hanem a mutatott produkció, hogy viszont lássuk azokat a dolgokat, amiket az edzéseken gyakorlunk. Tényleg tele vagyunk problémákkal, rengeteg sérültünk, betegünk van, akik viszont itt vannak, azok odateszik magukat, és azt gondolom, ez a legfontosabb. Igenis ki kell szolgálni a közönségünket azzal, hogy küzdünk-hajtunk, és kihozunk magunkból mindent.


 

A 21. forduló további párosításai, eredményei:

2019. Április 13. szombat
17.00.: MTK Budapest – Dunaújvárosi KKA
17.00.: Moyra-Budaörs Handball – Alba Fehérvár KC
Kisvárda Master Good SE  – EUbility Group-Békéscsaba 32-22
Eu-Fire Mosonmagyaróvár – DVSC Schaeffler 22-29

 

 

Fenyves Balázs, 2019.04.12.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)