„Négypontos” győzelem

A második helyezett Kazincbarcika otthonában aratott fölényes serdülő sikerrel folytatták Kocsmár Orsolyáék.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Fontos mérkőzéshez érkeztünk, a tabellán közvetlen előttünk helyet foglaló Kazincbarcikai KSE csapatához látogattunk. Négypontos rangadónak indult, amihez a lányok kellő komolysággal álltak hozzá. Mind a két oldalon voltak hiányzók, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazai csapatnál nem volt ott a leggólerősebb játékos, így ez talán érzékenyebben érintette ellenfelünket. Ami minket illet, kemény védekezések, kreatív támadások, és dinamikus átmenetek jellemezték a játékunkat. A fontos dolgok már az első félidőben eldőltek, és jól látszott, hogy a lányok tényleg nagyon élvezték a meccset. Végül nagyarányú győzelmet arattunk. Kifejezetten tetszett a védekezésünk, főleg belül. Kiss Eszter, Viszokai Viki, Tóth Szabina és Barta Zsófi is kellő keménységgel fogadta az ellenfeleket, de mikor Bérczessy Sasa vagy Lukács Lilla került oda, akkor sem történt érdemi visszalépés. Mind a három kapusunk ügyesen védett, Kalcsó Luca, Gönczi Anna és Sebők Fanni is jó százalékkal fogott. A győzelem maximálisan a csapatot dicséri. Rettentően örülök a csajok sikerének, nagyon szeretek velük dolgozni.

Kocsmár Orsolya, az Eszterházy SC serdülő csapatának játékosa: – Fontos meccset játszottunk szombaton a Kazincbarcika ellen, mert mindenképpen meg kellett vernünk a tabellán előttünk álló csapatot, hogy az aranyéremre való esélyünk megmaradjon. Magabiztosan kezdtük a mérkőzést, gyorsan, dinamikusan támadtunk, viszonylag hamar többgólos előnyre tettünk szert, és ezúttal a védekezésünk is összeállt. A kapusaink is nagyon jó százalékkal védtek, amit a végeredmény is mutat. Büszke vagyok a csapatra, kemény munkával küzdünk tovább az első helyért.


 

Eredmény:

Leány serdülő U17-es bajnokság, III. osztály, C-csoport, 9. forduló
Kazincbarcikai KSE – Eszterházy SC 21-40 (9-19)
Egri gólszerzők: Viszokai Viktória 13, Tóth Szabina 8, Kocsmár Orsolya 6, Soltó Julianna 4, Kun Liliána 3, Lukács Lilla, Barta Zsófi 2-2, Bérczessy Sarolta, Gesztiványi Luca 1-1.

 

A 9. forduló további eredményei:

Miskolci VSC – Mezőkövesdi KC 34-42
Hajdúböszörményi TE – Füzesabonyi SC 16-29
Balkányi ISE – Balmazújvárosi LKSE 11-45
Salgótarjáni SKC – Újfehértó-Kállósemjén SzSE 38-30
Sárospataki USI – Nyíradony VVTK 26-21

 

 

Fenyves Balázs, 2022.12.06.