Negyvennégy gól is kevés volt

Hiába talált be számtalanszor Molnár Nikolett serdülő csapata, ez is kevésnek bizonyult a hazai pontszerzéshez.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – A mérkőzésre kivételesen most a Pásztorvölgyi iskolában került sor. Rosszul kezdtük a találkozót, a sok eladott labda és technikai hiba mellett védekezésben sem remekeltünk. 6-12-es állásnál viszont jött egy jobb periódus. Többször is sikerült felzarkóznunk, de a második félidőben kilenc percig nem tudtunk gólt dobni, és ez megpecsételte a mérkőzést. Utána újra jött egy jobb hullám, amivel végül közte hárommal zártuk a találkozót. A csapat húzóembere, Koncz Regina volt ezen napon, aki tíz gólig jutott. Amiatt boldog vagyok, hogy ismét mindenki tudott játszani és sok pozitív megmozdulást láttam, de sajnálom, hogy negyvennégy dobott góllal nem volt esélyünk a győzelemre. Remélem, sikerül a védekezésünket rendezni a hetekben.


 

Eredmény:

Leány serdülő U17-es bajnokság, II. osztály, 3. forduló
Eszterházy SC – Kalmár DSE 44-47 (22-27)
Egri gólszerzők: Koncz Regina 10, Nagy Zója 7, Kapusi Vivien 5, Ágó Sára, Józsa Kiara 4-4, Dröszler Kitti, Kréti Kornélia 3-3, Kerepesi Kata, Hargitai Gréta, Cseh Alexandra 2-2, Kis-Simon Szófia, Huszár Nóra 1-1.

 

A 3. forduló további eredményei:

Borsod Sport Klub – XVI. Kerületi MSE 28-36
Tisza Volán SC – Kézilabda Szeged SE 22-29
KIKI-SKFT – Debreceni SC-SI 20-26
Kecskeméti NKSE – Gödi SE 56-14
Kiskunhalasi UKSC – Hódmezővásárhelyi LKC 30-29

 

 

Fenyves Balázs, 2022.09.20.