Huszonegy gólos győzelem harmadosztályú ifjúsági csapatunktól.
Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Az idáig még nyeretlen Szalézi DSE csapatát fogadtuk a Leányka úton a bajnokság nyolcadik fordulójában. Voltak ezúttal hiányzóink, így sokan több játéklehetőséghez jutottak, mint ezidáig, de azt gondolom, éltek is vele, nem volt kérdés, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Várallyay Virág és Gönczi Anna is jól védett a kapuban, Nagy Zója tizenhat, Koncz Regi tíz, Kréti Lia öt, Józsa Kiara négy gólt szerzett, de igazából mind a góllövésből, mind a csapat mai teljesítményéből tényleg mindenki kivette a részét. Örülök, hogy egyre gördülékenyebben megy a lányoknak a játék gyorsítása, gratulálok a csapatnak.
Kréti Kornélia, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Már a mérkőzés eleje is jól indult, hiszen öt perc után három góllal sikerült meglépnünk, ez a korai előny pedig mindenkit megnyugtatott. Talán emiatt is, de sikerült felszabadult és bátor játékot mutatnunk, mellyel folyamatosan növeltük az előnyünket. Persze voltak hibák, eladott labdák vagy rossz befejezések, de ez ma nem szegte senki kedvét. A második felidőben úgy érzem, ellenfelünk hamarabb elfogyott, nem bírta már úgy tartani velünk az iramot. Ráadásul egész meccsen hatékonyan működött a támadójátékunk, kemény volt a védekezésünk, illetve a kapusok is jól védtek. Örülök a győzelemnek, szerintem egyre jobbak vagyunk.
Eredmény:
Leány ifjúsági U19-es bajnokság, III. osztály, D-csoport, 9. forduló
Eszterházy SC – Szalézi DSE 46-25 (21-11)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 16, Koncz Regina 10, Kréti Kornélia 5, Józsa Kiara 4, Kerepesi Kata, Cseh Alexandra 3-3, Huszár Nóra, Ágó Sára 2-2, Konkoly Csenge 1.
A 9. forduló további eredményei:
Gyöngyösi KK – Lóci DSE 53-20
Jászberényi TF DSE – Szerencs VSE 34-29
TFSE – Mezőkeresztes VSE 41-19
Fenyves Balázs, 2022.12.06.