Nem volt esély Dabason

Második vereségét is elszenvedte a harmadosztályú ifjúsági bajnokságban szereplő együttesünk.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – Egy győzelem és egy vereség után a jó erőkből álló Dabas vendégei voltunk. Sok hibával, riadtan, mindenféle keménységet nélkülözve kezdtük a találkozót. Nekünk a helyzetbekerülés sem ment egyszerűen, ráadásul mindössze öt megállító faultot csináltunk az első félidőben, nagyon kevés dicsérnivaló volt ebben a játékrészben. A második harminc percben viszont már sokkal harciasabb volt a hozzáállásunk, ezt a játékrészt is elveszítettük ugyan öt góllal, de ezzel inkább ki tudok békülni, tényleg nagyon jó csapattal játszottunk. Dröszler Kittinek és Józsa Kiarának volt egy-egy erősebb periódusa, talán ezúttal ők tetszettek leginkább.


 

Eredmény:

Leány ifjúsági U19-es bajnokság, III. osztály, D-csoport, 3. forduló
Dabas KC VSE – Eszterházy SC 42-24 (21-8)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 8, Dröszler Kitti, Józsa Kiara 4-4, Koncz Regina, Kréti Kornélia 3-3, Huszár Nóra, Bérczessy Sarolta 1-1.

 

A 3. forduló további eredményei:

Gyöngyösi KK – Jászberényi TF DSE 37-24
Lóci DSE – Váci NKSE II. 27-35
Mezőkeresztes VSE – Szalézi DSE 36-27

 

 

Fenyves Balázs, 2022.09.26.