Nyolcan már aláírtak

Debre Viktor kétéves hosszabbítása után, sorra születnek az újabb hosszabbítások a játékosoknál is.


 

A közelmúltban már többször is beszámoltunk róla, hogy az Eszterházy KESC felnőtt csapatának vezetőedzője, Debre Viktor kétéves szerződést írt alá, így a következő két szezonban is a neves tréner kezei alatt folyik majd a szakmai munka.

Az élet azóta sem állt meg, és, ha már ilyen korán megvan a következő év(ek) edzője, jöhetnek sorban a játékosok is. Kedd kora délután pontosan ebben a témakörben történt fontos esemény a Leányka úton, amikor az Eszterházy KESC elnöke, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, dr. Liptai Kálmán látogatta meg az együttest.

Annyit elöljáróban mindenképp jegyezzünk meg, hogy nem spontán látogatásról volt szó, hiszen a klubvezetés és a csapat tagjai már túl vannak néhány egyeztetésen a közös jövővel kapcsolatosan. Szóval a keddi nap pontosan arról szólt, hogy, akik már megegyeztek egymással, azok kézjegyükkel látták el azokat a papírokat, amelyek a folytatásról szólnak.

Ezek alapján jelen pillanatban nyolc személyről tudjuk elmondani, hogy az elkövetkezendő idényben is EKESC-színekben kézilabdázik majd, nevezetesen Győrffy Alexandráról, Sári Barbaráról, Buzsáki Nikolettről, Petrovics Gerdáról, Kobela Tamaráról, Sepsi Rékáról, Bocsi Szonjáról, valamint Leiner Bernadettről.

A többiekkel jelenleg is folynak az egyeztetések, mindenesetre Debre Viktor szerződéshosszabbítása után újabb örömteli hírek ezek, hiszen ezáltal továbbra is biztosítottnak látszik az egri női felnőtt kézilabda magas nívón történő működése. Az aláírások megtörténtével egyetemben azt is megtudtuk, hogy akárcsak a mester, a tanítványok is kétéves időtartamra írtak alá, ami a klub vezetésének kifejezett szándéka volt.

Természetesen arra is rákérdeztünk, mi a helyzet az esetlegesen újonnan érkező játékosokkal. Rutka Péter csapatvezető, a felnőtt gárda másodedzője neveket nem kívánt elárulni, hiszen mint monda, a szezonból még több hét hátra van, és nem lenne etikus, hogyha bárki figyelmét is ezek a hírek vennék el. Akik tehát arra kíváncsiak, hogy milyen igazolásai lesznek a társaságnak, azok számára leghamarabb a Nyíradony utáni szezonzáró után tudunk friss hírrel szolgálni…

 

 

Fenyves Balázs, 2018.03.27.