Ódor Viktória: „nagy volt az ugrás”

Serdülő csapatunk edzőjének szezonértékelőjében sok mindenre kitért az idei szereplést illetően.


 

Az elmúlt napokban az Eszterházy SC felnőtt, illetve ifjúsági alakulatának edzője is értékelte honlapunkon a 2018/2019-es évadot, folytatva a sort, most pedig a serdülő együttes következik. A korábban megszokott interjú formula helyett, ezúttal egy konkrét beszámolóval lesz dolgunk.

– Augusztus elején kezdődött számunkra a mögöttünk hagyott szezonra történő felkészülés, méghozzá egy Sirokban tartott edzőtáborral – emlékezett vissza a közel egy évvel ezelőtti időszakra Ódor Viktória, a serdülő gárda trénere.

– Az edzőtábor az elvárásaimnak megfelelően indult, a gyerekek jól dolgoztak. Ennek ellenére érezhető volt, hogy a lányoknak nagy ugrást jelentet a korcsoportváltás és a nagyobb labdával történő játék, ehhez azért fokozatosan szoktak hozzá. Szeptemberre kialakultak a pontos edzésidőpontok, és szerencsére nem okozott problémát a város végére történő kiutazás, mindenki lelkesen járt a foglalkozásokra. Szeptemberben beindult a bajnokság, tudtuk, hogy kisebbek vagyunk a korcsoportunkban játszó lányoknál, ezért számítottunk arra, hogy sok nehézségünk lesz a félévben. A csapatban igazi vezéregyéniség nem volt, mert a múlt évben Kurucz Aida, aki a hátán vitte a csapatot, már csak az ifjúsági együttesben játszhatott. Nem volt olyan játékos sajnos, aki az ő szerepét átvette volna, és átlendítette volna a csapatot a mélypontokon. Az első félévben két pontot szereztünk. Voltak szorosabb mérkőzések, de sok volt a labdatechnikai és védekezésből adódó hibánk. Igazából a mérkőzések második félidőjének közepére elfáradtunk. Nagyon sokat dolgoztunk a hibák javításán, minden edzésen tanultunk új technikai gyakorlatot, a lányok szorgalmasan jártak a tréningekre, soha nem maradt el egyetlen edzésünk sem. A csapatban előfordultak sajnálatos személyes dolgok, de miután ezt megoldottuk, javult az edzésmunka, és az együttes teljesítményén is látszott, hogy mindenki jobban dolgozik. A Debrecennel például már döntetlent játszottunk, és sikerült legyőznünk a Balmazújvárost. Több csapattól egy-egy góllal kaptunk ki, és a Hajdúnánás elleni mérkőzést is megnyertük volna, ám azt a bírók döntötték el helyettünk.

A második félévben öt pontot gyűjtöttünk. Sok mérkőzésen az ifjúsági bajnokságban szereplő lányok játszottak ellenünk, nekünk pedig nem volt ilyen korosztályba illő emberünk. A lányok sokat fejlődtek, közülük Ficzere Ágnes és Székely Lotti bizonyult a legeredményesebbnek. Ági 127 góllal a hetedik helyen zárt a góllövőlistán. Lénárt Emese a szélen ügyesen játszott, Tóth Marina kiválóan irányította a csapatot, de sokszor befulladt meccs közben. Szabó Petra majdnem két hónapig sérült volt az ujjával, Jordán Rebeka pedig a hátával. Kóczián Eszter nagyon sokat fejlődött, lelkes és kiválóan cselez a pályán. Kapusaink jól teljesítettek egész évben, és a beállósaink is ügyesek voltak.

Összegezve, hét pontot szerezve, a bajnokság tizenegyedik helyén végeztünk. Jelenleg is edzünk még, mert a Gyakorló Iskolások a diákolimpia országos döntőjébe jutottak, így június végéig nem áll le az edzésmunka. Jelenleg 231 közös foglalkozáson vagyunk túl, és ez még jóval több is lesz, mire leállunk a munkával.

 

 

Fenyves Balázs, 2019.06.17.