Remek formajavulás

Győzelemnek mégsem örülhettünk másodosztályú serdülőink második helyezett elleni mérkőzésén.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Sokkal nehezebb mérkőzésre számítottunk, mint a Göddel szemben, ellenben a játékunk ég és föld volt az előzőhöz képest, így a jelenleg második helyen álló Hódmezővásárhelyet meg tudtuk szorongatni. Nagyon agresszív védekezéssel kezdtük el a mérkőzést, amit ötven percig meg is tudtunk tartani. Lászlófi Szófia, Koncz Regina, Nagy Zója és Cseh Alexandra elképesztő munkát végzett belül. A találkozónak egyértelműen ők voltak a vezérei. A támadásokat is ügyesen szerveztük, helyzetekig játszottunk, nagy fegyelmet és koncentrációt láttam a pályán mindenkitől, szélen viszont sok lövést hibáztunk el. Az ötvenedik percig nálunk volt az előny, de végig fej-fej mellett haladt a két csapat, kétgólos különbségnél pedig több nem is alakult ki a mérkőzésen. A végjáték sajnos nem a miénk volt, amit azért sajnálok nagyon, mert a mai napon megérdemeltek volna a lányok legalább egy pontot. Szomorkodni azonban nincs okunk, hiszen talán a szezonban most játszottunk a legjobban és, amit kértem, azt mindent viszont láttam a pályán. Bár pont nélkül hagytuk el a pályát, örülök annak, amit láttam.


 

Eredmény:

U17-es serdülő bajnokság, II. osztály, kelet, 13. forduló
Eszterházy SC – Hódmezővásárhelyi LKC 25-27 (13-12)
Egri gólszerzők: Nagy Zója 16, Lászlófi Szófia 3, Koncz Regina 2, Dröszler Kitti, Cseh Alexandra, Szászi Viktória, Koncz Helga 1-1.

 

A 13. forduló további eredményei:

Kecskeméti NKSE – XVI. Kerületi MSE 33-26
Tisza Volán SC – Kalmár DSE 27-48
Debreceni SC-SI – Borsod Sport Klub 42-27
Kiskunhalasi UKSC – Gödi SE 23-28
Kézilabda Szeged SE – KIKI-SKFT 23-39

 

 

Fenyves Balázs, 2023.03.01.