Reménykeltő vereség

Másodosztályú ifjúsági csapatunk közel állt a hibátlan algyőiek elleni pontszerzéshez, ám végül öt góllal kikapott.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának edzője: – A bajnokság ötödik fordulójában az eddig szászázalékos, bajnokesélyes Algyő csapata látogatott hozzánk. Bár a kezdés nem a mi szánk íze szerint alakult, a huszonötödik percben 8-8-nál sikerült utolérnünk az ellenfelünket, sőt a szünet után átmenetileg még a vezetést is átvettük. Sajnos nem sokáig, de végig ott tudtunk loholni ellenfelünk nyakán. Az ötvennegyedik percben 23-25-ös algyői vezetés után úgy érzem, nem tudtunk elég higgadtak maradni a végjátékra, ettől függetlenül azt gondolom, nem volt ötgólos különbség a két csapat között. Nem szeretnék külön kiemelni senkit, mindenkinek nagyon tetszett a hozzáállása, egytől-egyig mindenki megtette a magáét, és egy csapatként küzdötte végig a meccset. Félig tele a pohár, mert úgy érzem, nagyon jó együttes lesz ebből a fiatal garnitúrából, ráadásul az évnek egy olyan szakaszához érkeztünk, amikor nagyon komoly versenyhelyzetben vannak egymással is a lányok, hiszen minden edzésen meg kell küzdeniük a játékpercekért. Azt gondolom, mind ebből a versenyhelyzetből, mind az idén lejátszott öt, viszonylag szoros mérkőzésből rengeteget profitálhatunk.

Lászlófi Szófia, az Eszterházy SC ifjúsági csapatának játékosa: – Eredményesen éltem meg a mai meccset, és ezt szerintem, a csapat nevében is mondhatom. Bár a győzelem most nem jött össze, de úgy érzem, végig nagy lendülettel, akarattal és hatalmas kitartással játszottunk. Frissebbek voltunk az első félidőben, ami különösen a védekezésünkön látszott, ennek is köszönhető, hogy egygólos különbséggel zártuk az első játékrészt. A szünet után már kicsit fáradtabban, de annál több akarattal léptünk pályára. Egy csapatként feltornáztuk magunkat, amiből a kapusok is jócskán kivették a részüket, ám a hajrá sajnos nem nekünk kedvezett. Bár ezt a meccset nem sikerült megnyerni, de a következő fordulókat is szeretnénk ugyanezzel az akarattal és lendülettel teljesíteni. Nagyon büszke vagyok a csapatra.


 

Eredmény:

Leány ifjúsági U19-es bajnokság, II. osztály, kelet, 5. forduló
Eszterházy SC – FKSE-Algyő 23-28 (10-11)
Egri gólszerzők: Soltó Julianna 5, Szabó Hortenzia, Kapusi Vivien, Tóth Szabina 3-3, Viszokai Viktória, Kóczián Eszter, Barta Adelinda 2-2, Barta Zsófi, Kocsmár Orsolya, Lászlófi Szófia 1-1.

 

Az 5. forduló további eredményei:

Borsod Sport Klub – Hódmezővásárhelyi LKC 42-23
Gödi SE – Szeghalmi NKC 27-40
Kiskunhalasi UKSC – Kézilabda Szeged SE 27-22
ENUSE – Kazincbarcikai KSE 23-36

 

 

Fenyves Balázs, 2022.10.10.