Serdülőink is győzelemmel zártak

De egyelőre csak hazai környezetben. Molnár Nikolett tanítványai a Gyömrőt verték három góllal.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Nagyon készültünk ellenfelünkre, mert az ottani mérkőzésünk nem sikerült jól, és a nyitott védelemmel szemben nem sültek a támadásaink. Így a héten főként ezt gyakoroltuk, és örülök neki, hogy a mérkőzésen mindezt sikeresen alkalmaztuk. Az első félidő nagyon jól sikerült, Kóczián Eszter vezérletével átjártunk a Gyömrő nyitott védelmén. Szép játékot mutattak a lányok és a védekezést is megillette a dicséret, valamint Kovács Adrienn is remek teljesítményt nyújtott a kapuban. Emiatt az első félidőben nyolc találat különbség is volt a két csapat között.

A második játékrészt viszont már a kapkodás uralta, nem figyeltünk oda annyira, és elszórtuk a labdákat. Visszaengedtük a nyakunkra ellenfelünket, ugyanis az ötvenegyedik percben már csupán egy gól különbséget mutatott az eredményjelző. Végül azonban három találattal sikerült megnyernünk a mérkőzést. Örülök, hogy győzelemmel zártuk az utolsó hazai fellépésünket a bajnokságban.


 

Eredmény:

Leány serdülő II. osztály, kelet, 21. forduló
Eszterházy SC – Gyömrői KA 27-24 (18-12)
Egri gólszerzők: Kóczián Eszter 9, Kapusi Vivien 6, Nagy Zója 5, Dröszler Kitti 3, Szabó Kitti, Lászlófi Szófia 2-2.

 

A 21. forduló további eredményei:

Ferencvárosi TC II. – Kazincbarcikai KSE 46-24
FKSE Algyő – Gödi SE 40-14
Kecskeméti NKSE – Tempo KSE 33-32
XVI. Kerületi MSE – Szentendrei NKE 52-18

 

 

Fenyves Balázs, 2022.05.18.