Nyári új szerzeményeinket bemutató sorozatunk végéhez érkeztünk, következzen most egy olyan személy, aki családi szálon is fűződhet már az Eszterházy SC-hez.
– Nem véletlenül hagytunk sorozatunk utolsó szereplőjeként, hiszen te csatlakoztál a kerethez a legkésőbb. Egészen pontosan a felkészülés utolsó heteiben, ezért elsősorban azt kérdezném tőled, mi a történeted, hogyan kerültél hozzánk?
– Valóban volt egy kisebb zűrzavar az átigazolásommal kapcsolatosan, és habár későn, de nem olyan régen jutottunk el arra a szintre, hogy pontot tettünk a dolog végére – válaszolt honlapunknak Bíró Eszter. – Többet erről nem is szeretnék mondani, a lényeg, hogy most már itt vagyok.
– Itt bizony, ezért most jön az a rész, hogy mutatkozz be! Mit kell tudni Bíró Eszterről?
– Hogyha a pályán elfoglalt helyemmel kezdem, irányítónak tartom magam, és Debrecenben, a Lokiban nevelkedtem. Később a fővárosba kerültem tanulmányaim miatt, ezért először Érdre, majd a Vasashoz kerültem, végül az eddigi utolsó évben a TF csapatához.
– Az irányító szerepkör korábban is végig kísérte pályafutásodat, vagy más helyen is előfordultál?
– Igen, vegyesen, a tavalyi évben is zömében átlövőt játszottam, de gyerekkoromban például bevethető voltam bárhol, kaputól kezdve a szélen, mindenhol.
– A kapusposzt kipróbálásához van némi köze Édesapádnak, Bíró Imrének, aki történetesen az Eszterházy SC kapusedzője?
– Az az érdekes, hogy egyáltalán nem volt ilyen. Semmi köze nem volt hozzá a dolognak. Igazából én mindent kipróbáltam gyerekkoromban, úsztam, modern tánc és társastánc is volt a palettán, teniszeztem, és a kézilabdás évek előtti utolsóban történt az, amikor táncoltam és teniszeztem is, hogy az akkori legjobb barátnőmnek az anyukája megkereste Apát, hogy tud-e valami csapatot a lányának. A barátnőm aztán megkérdezte, hogy elmegyek-e vele, és ugyan az elején kicsit vonakodtam, de végül elkísértem. A történet vége aztán az lett, hogy ő néhány év múltán abbahagyta, én pedig megragadtam a sportágon belül.
– Akkor a kézilabda nem volt egyfajta családi küldetés nálatok?
– Sosem. Még azt se mondhatom, hogy neki az okozta volna a legnagyobb örömöt, hogy én is a kézilabdát választottam, mert mindig is úgy volt vele, azt csináljam, ami boldoggá tesz, és amiben az örömömet lelem.
– És az milyen érzéssel tölt el, hogy Egerben ugyanazért a csapat sikereiért dolgozhattok közösen? Volt már ilyen esetleg máskor?
– Amikor Debrecenben az utánpótlásban játszottam, akkor ő ugye ott edző volt, és ugyan nem egy csapaton belül voltunk érdekeltek, de azonos klubot képviseltünk. Most ez kicsit érdekesebb helyzet, de abszolút megoldható. Arról nem is beszélve, hogy mi ketten igazából nem is fogunk együtt dolgozni, mert én ugyebár mezőnyben játszom, ő pedig a kapusok felkészítéséért felel.
– Mindenkitől megkérdeztem, hogy mennyire volt gyors a beilleszkedés. Esetedben teljesen más történetről beszélhetünk, hiszen még csak néhány hete vagy itt Egerben. Okozott ez nehézséget?
– Nagyon sok mindenkivel ismertük már egymást, a csapat zömével ugyanis egymás ellen, vagy együtt játszottunk az elmúlt években. Hogy csak néhány nevet említsek, Pados Móni a Vasasban volt csapattársam, Bernát Dorina Érden, Juhász Renivel gyakorlatilag együtt nőttünk fel Debrecenben, szóval ilyen téren nem okozott gondot a beilleszkedés.
– És olyan téren, hogy miután sokkal később vágtál bele az itteni munkába, lehet lemaradásod a többiekhez képest?
– Nekem most egyelőre türelmesnek kell lennem. Ez az első dolog, és jelenleg a legfontosabb is. A másik, hogy valóban nagyon sok lemaradásom van. Az az öt hét, amit a csapat többi tagja együtt töltött, én pedig ugye nem, az rengeteg idő. Taktikailag alapból új dolgok vannak, és azáltal, hogy később rázódok bele, számukra lehet, hogy már evidens, de számomra még nem. Volt olyan edzés, amikor ötször kellett megállni miattam, mert nem tudtam, hogy hova kell futnom, hova kell passzolnom, de ezt mind annak tudom be, hogy tényleg későn csatlakoztam a kerethez. Szóval ezért is mondom, hogy türelemre van szükségem. Edzeni edzettem a nyáron, ezért fizikálisan ez a lemaradás nem olyan mértékű, mint az előző szegmensben. Ettől függetlenül sok munka és idő vár még rám, amíg odáig jutok, hogy valóban legyen esélyem sokat szerepelni.
Fenyves Balázs, 2018.09.04.
(FOTO: Szántó György)