A végére nem maradt erő

Túl sokat vett ki serdülőinkből a mínusz nyolc gólról való felzárkózás a Debrecen otthonában.


 

Molnár Nikolett, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Az első félidő sajnos nem sikerült jól, sok hibát vétettünk, főként a lerohanásainkban, valamint a ziccerkihasználásban. Védekezésben is mindig belehibáztunk, amit ellenfelünk ki is használt. Ettől függetlenül a tizenhetedik minutumig fej-fej mellett haladt a két csapat, viszont a következő tíz perc alatt a Debrecen nyolc gólt szerzett, miközben nekünk csak egyet sikerült lőnünk. Ez megalapozta az első játékrészt, így közte hattal mentünk a pihenőre.

A második félidőre sikerült rendbe tenni a védekezést, feljavult a kapusteljesítményünk, és támadásban is sokkal lendületesebbek, bátrabbak voltunk. Mindennek köszönhetően, a negyvennegyedik percre sikerült az egyenlítés. A felzárkózás nagyon sok erőt kivett a lányokból, emiatt a végén nem tudtunk pontot szerezni. Sajnálom az első felvonást, illetve, hogy végül nem tudtuk megfordítani a mérkőzést, de a Debrecen ellen mínusz nyolcról visszajönni a mérkőzésbe, úgy gondolom, ezzel együtt is szép teljesítmény.


 

Eredmény:

Leány serdülő II. osztály, 18. forduló
DVSC Schaeffler II. – Eszterházy SC 35-32 (19-13)
Egri gólszerzők: Nagy Zója, Kapusi Vivien 7-7, Szabó Kitti 5, Kóczián Eszter, Lászlófi Szófia 4-4, Koncz Regina 3, Dröszler Kitti, Gmitra Petra 1-1.

 

A 18. forduló további eredményei:

Kézilabda Szeged SE – XVI. Kerületi MSE 32-38
Gödi SE – Szentendrei NKE 37-26
Kazincbarcikai KSE – Gyömrői KA 33-29
Kecskeméti NKSE – Ferencvárosi TC II. 28-37
FKSE Algyő – Tempo KSE 33-22

 

 

Fenyves Balázs, 2022.04.12.