Zárásként százegy gól

Harsányi Kálmán ezüstérmet szerzett harmadosztályú serdülő csapata a Hajdúszoboszló, és a Debreceni SI gárdáját is alaposan elpáholta.


 

Harsányi Kálmán, az Eszterházy SC serdülő csapatának edzője: – Derecskén játszottuk az utolsó előtti fordulónkat, ahol a Hajdúszoboszló csapata volt az ellenfél. A két együttes őszi találkozóján hatgólos egri győzelem született, és bár tétje ennek az összecsapásnak hivatalosan nem volt, azt kértem a lányoktól, hogy vegyük komolyan a meccset. Az idegenbeli fellépés eleje remek nyitott védekezéssel, gyors támadójátékkal, és egy 6-0-ás egri rohammal indult. Ez szépen megágyazott a folytatásnak, hiszen az idősebb, magasabb, jóval nagyobb kondicionális paraméterekkel megáldott ellenfelünket rendszeresen sikerült lefutnunk. Még, ha voltak is a meccsnek olyan periódusai, amikor bele-bele hibáztunk a játék gyorsításába, azt gondolom, a negyvenhat lőtt, és a tizenkilenc kapott gól tekintély-parancsoló. Kalcsó Luca a kapuban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a védekezésünk jól nézett ki, külön kiemelném itt Kiss Esztert, aki remekül hatástalanította az ellenfelünk jóval nagyobb beállóját. Támadásban ezúttal főleg a szélekről voltunk aktívak, Keller Petra, Soltó Julcsi, és Kocsmár Orsi is remekül gyorsította a játékot, míg a második félidőben Bartók Réka játéka is jelentősen feljavult. Minden nevezett játékosunk hasznos volt, minden mezőnyjátékosunk betalált. Elégedett vagyok a látottakkal.

Néhány nappal később, az idei szezon utolsó bajnokiját már a Debreceni Sportiskola csapatával játszottuk. A kezdés kifejezetten jól sikerült, már az ötödik percben 6-1 állt az eredményjelzőn. Szépen gyorsítottuk a játékot az első félidőben, magas szinten működött a lefutásos játékunk. Nem a védekezés dominált, hiszen már félidőben 32-17-tel fordultunk. A második játékrészben megfontoltabbak voltunk, itt már kevesebb volt a lefutás utáni egri találat, de felállt fal ellen is viszonylag hatékonyak tudtunk maradni. Az ötvenöt dobott gól önmagáért beszél, még ha a harminchét kapottat sokallom is. Keller Petra és Montvai Dóri utolsó eszterházys bajnokija volt ez, mindenki nevében mondhatom, hiányozni fognak az egész csapatnak. Petra nagyon motivált volt, tizenhét gólt lőtt, tiszta szívből remélem, hogy ott folytatja a debreceni Akadémián, ahol most abbahagyta. A csapatkapitányunknak, Dórinak a játékvezetői pályájához kívánok nagyon sok sikert. Erős évet zártunk egy borzasztó fiatal csapattal. Sikerült egy nagyon modern, gyors és látványos játékstílust elsajátítaniuk a lányoknak. Koszorús Levente, és Szabó Sándor kollégáimmal egyetemben nagyon büszkék vagyunk rájuk.


 

Eredmények:

Leány serdülő III. osztály, E-csoport, 21. forduló
KK Hajdúszoboszló – Eszterházy SC 19-46 (9-23)
Egri gólszerzők: Keller Petra 12, Soltó Julianna 7, Kocsmár Orsolya 6, Bartók Réka 5, Viszokai Viktória 4, Montvai Dóra, Bérczessy Sarolta 3-3, Kiss Eszter, Barta Zsófi 2-2, Tóth Szabina, Nagy Kincső 1-1.

A 22. forduló mérkőzésén:
Eszterházy SC – Debreceni SI 55-37 (32-17)
Egri gólszerzők: Keller Petra 17, Soltó Julianna, Tóth Szabina 6-6, Kocsmár Orsolya 5, Bartók Réka, Barta Zsófi, Nagy Kincső 4-4, Viszokai Viktória 3, Montvai Dóra, Bérczessy Sarolta 2-2, Kiss Eszter, Ficzere Melinda 1-1.

 

 

Fenyves Balázs, 2022.05.17.